Még meg sem jelent a Windows 7, azonban már folynak a munkálatok a Windows 8 és a Windows 9 esetében is. A programozókra már csak a hibajavítások és majd a szervizcsomagok összeállítása vár, így nagy részük már a következő generációs operációs rendszerre fókuszál.
Már régebben is hallani lehetett a Midori és a Singularity nevű kísérleti projektekről, melyek érdekes jövőt vetítettek elő, ám hogy ezekből csak tapasztalatokat nyernek, vagy végleges formát is öltenek majd, azt egyelőre nem tudni. Viszont természetesen a fő Windows vonalon sem áll meg az élet a 7-es megjelenésével. Több álláshirdetés is megjelent már különböző oldalakon, melyekben a Windows 8 fejlesztéséhez keresnek szakembereket.
Ami az igazi érdekességet szolgáltatja az az, hogy egy bizonyos Robert Morgan a LinkedIn közösségi oldalon lévő profiljában hírmorzsákat ejtett el a következő operációs rendszerekről. Az azóta már eltávolított bejegyzés megemlíti, hogy még a tervezési fázisnál tartanak a Windows 8 és a Windows 9 esetében, s komoly lehetőségként merült fel a 128 bites architektúra támogatása. A fejlesztésekbe egyébként máris olyan vállalatokat vontak be, mint az Intel, az AMD vagy az IBM. Ez egybevágna az AMD terveivel, ugyanis annak Bulldozer néven fejlesztett chipjei már támogatják a 128 bites architektúra egyes elemeit. Hogy ez a 32 bites rendszerek halálát jelenti-e, vagy ez majd a 9-es verzióval jön el, az kérdéses, mindenesetre az már biztos, hogy a Windows Server 2008 csak 64 bites verzióban létezik.
Messzemenő következtetéseket nem szabad levonni, hiszen már megannyi beharangozott fejlesztés maradt el. Érdekesség még, hogy Robert Morgan mellett rátaláltak még Ming-Yun Fat Chow-ra is a LinkedIn-en, aki a felhasználói felületek egyik tervezője. A fejlesztő adatlapjából az derül ki, hogy jelenleg épp más operációs rendszereket tanulmányoz, s próbál onnan is tanulni, illetve ihletet meríteni.
A Windows 8 elvileg 2012 környéként kellene megjelennie, mivel a Microsoft 3 évenként akar kiadni új Windowst.
Címkék: AMD, IBM, Intel, Microsoft, Windows 7, Windows 8, Windows 9, Windows Server 2008
