Internet Explorer 9 fejlesztése

A november 17-19 között zajlott PDC09 konferencia, melyen a Microsoft háza táján készülő újdonságokról hallhattak a résztvevők, mint az Azure, a SharePoint vagy a Silverlight 4 előzetesei. Mégis az Office 2010 és az Internet Explorer 9 állt a figyelem középpontjában, ez utóbbiról lesz most szó.

Bár továbbra is a legnépszerűbb, vagyis inkább legtöbbek által használt böngésző az Internet Explorer, mára több területen is lemaradt vetélytársai mögött. Legfőképpen sebességben, de más területeken is hagy maga után kívánnivalót, noha az Internet Explorer 8, mellyel a Windows 7 is érkezik, már egy sokkal biztonságosabb, stabilabb és gyorsabb böngészőként van számon tartva, mint elődje az IE7.

Internet Explorer ikon

Éppen ezért a Windows 7 rajtja után sem áll meg az élet Redmondban, s ahogy arról mi is beszámoltunk, már megkeződött a munka a Windows 8 és 9-en is. Mindemellett pedig alig 4 hete elkezdték az Internet Explorer 9 fejlesztését, s máris igen impozáns eredményeket értek el, a várhatóan 2011-ben megjelenő böngésző fejlesztésében. A sebesség javítását tartják elsődlegesnek, amit nem mással, mint a grafikai és szöveges tartalom megjelenítésének hardveres gyorsításával akarnak elérni. Ezzel is kímélve a számítógépet, a teljesítmény növelése mellett. Ezért ezentúl nem a GDI fog felelni a megjelenítésért, hanem maga a DirectX motor, mely egyéb új lehetőségeket is kínál majd. De előbb lássuk számokban az előbbieket.

Maga az Acid3 teszt egyik része 100 kisebb tesztet foglal magában, mely a javascript motort teszteli, ez a terület ahol a legnagyobb lemaradásban van az IE. A második teszt a képek, és különböző grafikai elemek megjelenítését teszi próbára, a harmadik, és egyben utolsó, pedig a sebességet vizsgáló diagnosztika.

Az Acid3 teszt 100 pontos, melyen a Chrome és a Safari hibátlanul vizsgázik, a Firefox 93 illetve 96 pontot ért el, míg az Internet Explorer 8 csak 20 pontot zsebelhet be, ami valljuk be, nem valami sok. A még akkor 3 hete készülő Internet Explorer 9 máris 32 pontnál járt, és sokat szeretnének még javítani ezen a Microsoft szakemberei.

A másik fő vonalat a szabványok jobb támogatása képezi, mely főleg a webmesterek életét könnyítheti meg. Hogy miért is? Mert bár léteznek a weblapok építéséhez szabványok, azokat eleinte minden böngésző motorja elég sajátságosan értelmezte. Emiatt került az IE 8-ba egy kompabilitást gomb, ugyanis az IE 8 elindult a szabványok jobb követésének útján, s a CSS 2.1 implementálása érdekében anno több, mint 7200 tesztet végeztek a W3C ellenőrző programjával. Ez pedig oly sok változtatást követelt meg, hogy egyes weblapok rosszul jelennek meg, hiszen azok az IE 7 hibáihoz lettek igazítva készítésükkor. Az Internet Explorer 9 pedig tovább szeretne haladni ezen az úton, és remélhetőleg közel tökéletes támogatást biztosítani, s egyszer s mindenkorra megkönnyíteni a weblapkészítők és a felhasználók életét. Mindezek mellett természetesen elmaradhatatlan az új HTML 5 támogatásának bevezetése, illetve a készülőben lévő CSS 3 fejlesztésében való részvétel, és korai funkcióinak implementálása.

Alant látható két hivatott demonstrálni, hogy milyen előnyökkel is jár a grafikai processzor bevonása a tartalom megjelenítésébe. Szépen látható nagyításkor, hogy a GDI motornál a szélek elég szögletesek, míg a Direct2D esetében szépen élsimítottak a szélek.

Direct2D felirat GDI-al megjelenítve

Direct2D felirat GDI-al megjelenítve

Direct2D felirat Direct2D-vel megjelenítve

Direct2D felirat Direct2D-vel megjelenítve

Reméljük jó úton haladnak majd a fejlesztéssel, és minél hamarabb megkaparinthatjuk az első előzeteseket, valamint azt is, hogy az Internet Explorer végre igazán beszáll majd a böngészőharcba és felbolydítja azt!

Megosztás:
  • Print
  • Digg
  • del.icio.us
  • Facebook
  • Mixx
  • Google Bookmarks
  • Netvibes
  • RSS
  • Twitter

Címkék: , ,

Itt lehet hozzászólni !