A Ylmf OS tulajdonképpen egy Ubuntu Linux, ám kezelőfelülete szakasztott Windows XP, mellyel kínai szoftverkalózok álltak elő.
Mint ismeretes, a Microsoft kemény lépéseket tett, hogy visszaszorítsa operációs rendszerének kalóz verzióit, ugyanis volt, hogy azokat mindennemű másolásvédelemtől megfosztva rendesen árusították. Ez volt az Tomato Garden nevű kiadás, melynek készítőit 4 év börtönre és közel 30 millió Ft. büntetés megfizetésére ítélték.
Ezek után nyílván kénytelenek voltak előállni valami újjal. Hát kreativitásban ezek szerint nem is szenvednek a kínai kockák, hiszen a Dowload Squad szerint igen mélyre kell eljutni az egyébként ingyenes Ubuntu Linux rendszerben, hogy az eredeti rendszerrel találkozzunk, a ráhúzott Windows XP kinézet helyett. A készítők tényleg nagyon sok munkát fektethettek bele, hogy megteremtsék a tökéletes illúziót.
A saját honlappal is rendelkező Ylmf OS operációs rendszert ideális megoldásnak vélték, hiszen a Windows XP nagyon drágának számít az ázsiai országban, viszont az ingyenes Linuxtól pedig idegenkednek a vásárolók.
Biztosak lehetünk benne, hogy ehhez a Microsoft ügyvédeinek is lesz 1-2 szavuk. Érdekes, hogy mind a Windows, mind a Linux tábor felháborodott, hiszen előbbi a csalást reklamálja, utóbbi azt, hogy miért kell hőn szeretett rendszerűket Windows bőrt adni?!
forrás: Origo, IT Cáfé
Címkék: Linux, Microsoft, Windows XP, Ylmf OS



Ismerem e disztribúciót. Ha használom néha elfelejetem linuxozok vagy xpézek. A linux sznoboskodik a windoz persze a témalopást kritizálja. Ubuntu 100%ban, vindozosnak könnyebb az átálás ha érdekli a linux.
Várom a vista win7 témát is. Szóljatok a köpcösnek.
Végre egy felhasználó, akinek vannak tapasztalatai a fenti kiadásról. Nagyon megköszönnénk, ha megosztanád velünk a többi élményed is!
Van ebből már nem csak kínai verzió is? A múltkor, mikor ott jártam még nem volt…
Ja, bocsika, már megtaláltam.
Illetve mégse, mert az installja kínai (szó szerint
, nem tudom, hogy lehet beállítani angolra. Lehet, hogy rossz iso-t töltöttem le. Most jön lefele a valszeg jó, de a szerver lassúsága miatt 4:40 mire leér 
Mindegy, próbálkozom, próbálkozom…
Kíváncsian várjuk az eredményt!
Chip magazin 2010. Áprilisi számában a Dvd-n rajta van. Magyar nyelv is benne van. Én használom, elégedett vagyok vele. Az internet repül, integrálva benne az OpenOffice, Wine windows emulátor, stb.
A hír igaz, csak nem osztogattak, hanem fosztogattak.
A hír igaz, csak nem kínai szoftverkalózok, hanem fejlesztőmérnökök készítették az új rendszert.
A hír igaz, csak nem Windows XP hamisítvány, hanem egy vadonatúj Debian Linux disztribúció.
Ha a hír igaz volna, akkor nem csak a “kínai szoftverkalózokat” kellene elítélni és börtönbe csukni, hanem velük együtt a Linux rendszer kitalálóját, Linus Benedict Torvalds-t a Linux atyját, Vogel Burda médiamogult a Chip magazin tulajdonosát és a magyar Chip Magazin teljes szerkesztőgárdáját.
A magyar Chip Magazin ugyanis eléggé el nem ítélhető módon négy teljes oldalon tárgyalja a “lopott” operációs rendszer telepítésének, magyarításának és egyéb beállításainak módozatait, sőt, lemezmellékletén is megjelentette azt.
Amit pedig Te teszel, azt a magyar jogban úgy nevezik: “rágalmazás”. Úgy is fogalmazhatnék, hogy nálad a csík tolja a repülőt.
Ha még nem tudnád, a Linux egy ingyenes, nyílt forráskódú operációs rendszer, amelyet a GNU GPL licence véd. Ez a licenc felhatalmazza az összes felhasználót arra, hogy a forráskódot megváltoztassa és olyan új operációs rendszert, a rendszernek olyan új kiadását (disztribúcióját) hozza létre, amilyet csak akar, vagy amilyenre képes.
Az egyetlen feltétel, hogy az új rendszerhez bárki szabadon és ingyen hozzáférhessen.
Ha eddig bírtad követni a gondolatmenetet, akkor számodra is nyilvánvalóvá válhat, hogy a kínai fejlesztőmérnökök semmi mást nem tettek, mint létrehozták a Debian Linux operációs rendszer egy új kiadását, felhasználva a Windows XP látványelemeit és menüjének elrendezését.
Nem tudom, hogy a Windows tulajdonosainak volt-e annyi eszük, hogy ezt (a menüt és a design-t) külön levédjék, ellenkező esetben esélyük sincs arra, hogy pergyőztesként hagyják el a tárgyalótermet, már ha egyáltalán perre viszik a dolgot.
Neked pedig azt tanácsolom, hogy a jövőben próbálj meg előítéletektől mentes írásokat megjelentetni.
“Kedves” Quicksilver59!
Először is, kicsit nagyon eltér az európiai és az amerikai szabadalmi és szerzői jog. Nagyon jó példa erre az Apple és a Google okostelefonjai, ugyanis a tengeren túlon az Apple levédetett minden nemű kétujjas vezélőgesztust, ám erre az EU-ban nincs lehetősége, így a Google Nexus One operációs rendszerében le lettek tiltva a multitouch gesztusok a tengerentúlon, míg az EU-ban élvezhetjük azokat. Szóval a helyzet nem ilyen egyszerű…
Lehetséges, hogy a szorftverkalóz jelző picit túlzás volt, bár remélem az Origo és az IT Café felé is küldtél egy-egy levelet erről a hatalmas igazságtalanságról. Én nem írtam olyat, hogy a Chip magazin jól tette-e vagy sem, hogy mellékelte a szoftvert, ez teljesen az ő dolguk, bár én például örülök neki, hiszen így Franyo beszámolójának hála kaphattunk egy kis betekintést.
Nem egy Linux párti barátom van, akire a frász jönne, ha egy Windows XP felülettel találná magát szemben Linux alatt, azt hiszem ezzel nem vagyok egyedül, ezért is kifogásolták egyesek a Linux táborból az akciót.
A Microsoft pedig minden bizonnyal súlyos összegeket költött a kezelőfelület kialakítására, s szeritnem Te sem örülnél, ha a munkád másolnák. Mert most ezen nincs mit szépíteni, a Ylmf egy az egyben a Windows XP GUI-ját használja (oké, nem az XP-jét, hanem írtak egy pont ugyanolyat), még a honlajukon is szerepel az érvek között, hogy “Classic Windows XP UI”. Aztán hogy ez a kínai, vagy az amerikai vagy netán a magyar törvények szerint jogsértés-e, azt nem az én kompetenciám eldönteni, sőt nem is érdekel, de tény, hogy lemásolták. Aztán hogy felhasználóként mit kezd ezzel a user, az az ő saját dolga.
OFF:
Lehet elvetem ezzel a súlykot, de azt hiszem néha megengedhetem magamnak, hogy azt mondjam, elegem van az összes operációs rendszer fanatikusból. Van Windows, Linux, Mac OS X, Android, Maemo, Chrome OS, és még sokan mások (tudjuk tudjuk, a Maemo is egy butított Linux dúrván), én személy szerint viszont Windows és Maemo párti vagyok egyelőre, mégsem kezdem el úton-útfélen ócsárolni sem az Apple Mac OS X rendszerét, sem a Linuxot, és igen, próbálkoztam az utóbbival (Ubuntuval), de nem jött be, ki tudja, majd talán a jövőben újra teszünk egy kísérletet. Én személy szerint meg vagyok elégedve a Windows 7-emmel, és ennyi. Tájékozódom, hogy melyik Op. rendszer mit tud, de nem fújjolok és hasonlók ha csak szóba kerül más.
S elegem van az összes olyan emberből is, aki nem képes normális hangvételű kommentet írni, s egyből elkezd támadni, ahelyett, hogy esetleg csak felhívná az ember figyelmét az ő csőrét b.sztató dologra. Nem kell itt jogokkal, meg rágalmazással és egyéb … dolgokkal jönni, le lehet ezt írni értelmes emberi hangnemben is.
Lehet feleslegesen írtam ezt az utóbbi két bekezdést, nem is számítok értelmes válaszra, de talán a többi ember is megszívleli ezt.
Windows párti vagy… Nincs több kérdésem.
Egy normális világban egy ilyen fostalicska rendszer csak viccnek lenne jó, hogy legyen min röhögni. De a sok “gyenge képességű” között jó marketinggel világhódításra is képes.