Opera 10.5 a Chrome sebességét hozza!

Az Opera 10.5, mely jelenleg is még pre-alfa fázisban van, már a Chrome renderelési sebességét hozza, ami elképesztő előrelépést jelent az Opera Software által fejlesztett böngésző esetében!

Annyi újdonsággal szolgál, hogy azt sem lehet tudni, hogy kezdje az ember. A szokástól eltérően előbb tekintsük át a sokat fejlődött felhasználói felületet, majd aztán a motorháztető alá kukkantunk.

Kezelőfelület

Opera 10.5 kezelőfelülete sokat szépült, többek között több üveges, Aero felülettel ruházták fel, ezáltal sokkal jobban harmonizálni a Vistával és a Windows 7-el.

A hamarosan megjelenő Firefox 4.0 és az Opera 10.5 között nem ez az egyetlen közös vonás. Szintén alapértelmezetten eltűntették a menüsort, melyet egy csinos kis Opera gomb helyettesít a jövőben a bal felső sarokban, mely igazán ízlésesre sikerült. Az Opera Software fejlesztői is száműzték a címsort, ezzel is értékes helyet takarítva meg, illetve felruházták a Windows 7 által hozott, ám még nem túlzottan kihasznált jumplist és aero peek funkciókkal, azaz a lapfülek előnézeti képének megjelenítésével a tálcán, a könnyebb navigálás érdekében. A lapfülek viselkedése pedig a Chromeban és a Safariban megismert animációszerű mozgást idézi, ha egy lapfület arrébb teszünk, a többi fül helyet ad neki, illetve ha bezárjuk azt, akkor a többi arányosan megnöveli a méretét

Kényelmi funkciók

Az eddig is kifinomult elrendezésben megtalálható navigáló gombok mellett elhelyezkedő címsor is sokkal okosabb lett. A Chromehoz hasonlóan támogatja a prediktív szövegbevitelt, azaz gépelés közben megpróbálja automatikusan kiegészíteni az url-t, s ha tetszik nekünk a felajánlás, entert ütve máris odavisz minket, megmentve ujjainkat a felesleges gépelés gyötrelmeitől. Üdvözölendő fejlődés, ugyanis akik megszokták a Chrome ezen kényelmi funkcióját, azok (köztük én is – a szerk.) amikor más böngészőben így próbálnak meg navigálni, aminek az az eredménye, hogy sokszor csak egy találati listában találják magukat. Az egyetlen gondom az volt vele, hogy nem részenként egészíti ki a címet, mint a Chrome, hanem a leggyakrabban látogatottal kezdi. A címsor ezen kívül már az előzmények tartalmában, és a könyvjelzők között is keres, melyet szépen kategóriákba rendez nekünk a könnyebb átláthatóság kedvéért. Ha azonban ezek minket nem érdekelnének, egyszerűen összecsukhatjuk azokat. Kereséseknél és felbukkanó ablakoknál a háttér elszürkül és csak a keresett szó, vagy a kis mini ablak marad színes, mely kifejezetten jó megoldás.

Szoftver – Sebesség

Akkor kukkantsunk a motorháztető alá! Ahogy a bevezetőben is írtam, a jelenleg talán leggyorsabbnak tartott Google Chrome renderelési sebességét hozza a Opera böngészőjének előzetese, mely szép teljesítmény, és egyben hatalmas javulás, hiszen ezen a téren volt a legnagyobb lemaradása.

Ezt a vadonatúj Carakan névre keresztelt javascript motornak köszöntheti, mely a 9.5-ben való debütálása óta csak kisebb foltozáson átesett Futhark motort válja. A népszerű SunSpider teszten a Carakan állva hagyja elődjét, sőt az eddig vezető Safari és Chrome előtt végez, mely közel tízszeres! sebességbeli javulást jelent!

Új layout-motort is kap a 10.5, mely Presto 2.5 névre hallgat és már sok CSS3 illetve HTML 5 szabványelemet támogat. A Presto 2.5 mellé érkezik egy új vektorgrafikus könyvtár is, mely szintén nem csekély eredményt hoz, nevezetesen megjelenítésben is megelőzi az eddig vezető Chrome böngészőt.

A készülő Internet Explorer 9-hez hasonlóan az Opera 10.5 hardveres gyorsítást fog rendelni a megjelenítéshez, mellyel tovább fog nőni a sebessége, de ahogy az a fejlesztői honlapon is olvasható, “ez funkció még nem került bele az előzetesbe, de nem is volt rá nagyon szükség (hogy megmutassa igazi erején a böngésző – a szerk.)”

Az Opera a böngészők mellett számos más területen, többek között a beágyazott rendszerek és a mobilok piacára is fejleszt szoftvereket, így a javasciptet használó Dragonfly fejlesztőeszközük is jelentős gyorsuláson fog átesni.

Egyéb újítások

Az egyik a sokak által régen hiányolt private browsering, azaz a privát böngészés mód, mellyel nyomtalanul barangolhatunk a neten. A másik pedig az Opera rajongók szokását érinti, ugyanis gyakorta keresgéltek a gyorsítótárban webes tartalmak után. Ez valószínűleg a fejlesztők szokásává is válhatott, ugyanis a címsorba beírva az “opera:cache” címet, ezt sokkal kényelmesebben tehetik meg ezután. Akik pedig a beállításokat szeretnék gyorsan megnézni, azok az “opera:config” címmel tehetik meg azt.

Összességében az Opera 10.5 nagyon jó irányba halad, melyet mi sem bizonyít jobban, hogy már a pre-alfa verziója is képes sebességben az élre törni, mi lesz ha elkészül és még a hardveres gyorsítást is megkapja?! Igazán jó kis böngészőcsatának nézünk elébe, melyből mi, felhasználók csak profitálhatunk!

Az Opera 10.5 pre-alfa letölthető innen.

De csak a megszállott Opera rajongóknak és a kísérletező kedvű olvasóinknak ajánljuk, hogy letöltsék, ugyanis ez még egy nagyon korai kiadás, és fejlesztők is felhívták rá a figyelmet, hogy egyelőre túl sok memóriát foglal le magának!

Megosztás:
  • Print
  • Digg
  • del.icio.us
  • Facebook
  • Mixx
  • Google Bookmarks
  • Netvibes
  • RSS
  • Twitter

Kapcsolódó bejegyzések:

  1. December 15-én lezárul a böngészővita
  2. Opera 10.5

Címkék: , , , ,

Itt lehet hozzászólni !