Már a Windows 7 bootideje is egészen meggyőző tud lenni a Vistához képest, de még a windows7news.com cikkírója is kétli, hogy túl sok ember látott volna már operációs rendszert 10 másodperc alatt bootolni. Az utóbbi időben több Linux alapú mini-operációs rendszer is napvilágot látott, mely egészen gyorsan be tudja tölteni az alap funkciókat, mint például a …
Milyen védelmet is válasszak?
Bizony a mezei felhasználó, de akár egy tapasztaltabb róka is elgondolkozik, amikor antivírus programot kell választania, vagy ajánlania. Mindenkinek megvan a saját favoritja, amire esküszik, de akad olyan is, aki egyáltalán nem is használ ilyen programot. Természetesen ez az érme is kétoldalú. Egyrészt – programtól függően – egy állandóan futó antvírusvédelem a általában erőforrásainknak érezhető …
Windows 7 barát az új Total Commander
Hosszú béta tesztelés után megjelent a Total Commander 7.50-es változata, mely már támogatja a Windows 7-ben superbar néven bemutatkozó megújúlt tálca új funkcióit. Így a Total Commander is képes informálni minket az aktuális másolási/áthelyezés/tömörítési művelet állapotáról a tálcán, Okos dolog, hiszen nem kell folyton kattintgatnunk, hogy hol tart épp a folyamat, mely igen hasznos, ha …
Windows 7 reklám minták
A Mac elleni reklámkampány utána – ami nem is sikerült annyira rosszul, hiszen csökkentek a Macek árai, a Microsoft most sokkal sportszerűbben a Windows 7 új funkcióira koncentrál új reklámfilmjeiben. Összesen 5 ilyen fim készült, ebből látható itt alant 3. A kissé érdekes és hangzatos nevű Marty Martin rendezte ezeket a kis szösszeneteket, amiket nagyon rövid idő alatt forgattak …
Az elsők között vált a BMW Windows 7-re
A német BMW cég minden bizonnyal az első lesz a sorban a nagy vállaltok közül, aki Windows 7-re vált. Már tavasz óta tesztelik az új operációs rendszer béta verzióját több száz gépen, hiszen egy ilyen nagy cégnél, amely több, mint 100 000 alkalmazottal rendelkezik, nem megy egyik napról a másikra a váltás. A HWSW cikkéből kiderül, …
90 napos Windows 7 Enterprise próbaverzió
A legtöbb olvasónk már valószínűleg számtalan előzetest kipróbált már a Windows 7-ből, kezdve az alfától, a Windows 7 Beta-n és a Windows 7 RC-n keresztül egészen a mostani Windows 7 RTM valamelyik tört verziójáig. Ám hivatalosan utóbbi kipróbálása eleddig csak a Microsoft hivatalos partnerei, illetve az MSDN vagy Technet előfizetőknek állt módjában. Legalábbis ezidáig! A Microsoft – vélhetően …
A Microsoft az Intellel karöltve népszerűsít
San Franciscóban, egy bemutató keretein belül az Intel és a Microsoft együtt népszerűsítette az új operációs rendszert, adta hirul a BBC News. Kiemelték, hogy minden eddiginél sokkal szorosabban együttműködtek a fejlesztések során. “Mindkét fél több munkát fektettünk a fejlesztésekbe, mint eddig valaha, hogy javítsunk a hardware-en és a szoftveren.” mondta Mike Angiulo a Microsofttól. A felek azt nyilatkozták, hogy már a …
