‘Acer’ címkével ellátott bejegyzések

Párizs szívében nyílt meg a Windows cafe

2009. október 26. hétfő

A Microsoft megnyitotta Windows Cafe nevű kávézóját Franciaország fővárosának központjában, Párizs szívében. A nyitás természetesen nem véletlen, hiszen szinte egybeesik az operációs rendszer megjelenésével.

Ha 10 évvel ezelőtt megnéztük volna a Windowst, mint egy srácot, tutira egy borzos, kicsit ódivatú, a helyét nem találó, a közösségből inkább kilógó gyereket láthattunk volna. Na már most ezzel szemben jelenleg egy egészen kreatív, meglepő, divatos és inkább a közösség középpontját kereső srácot találunk az előző helyén, amelyet még szokni kell.

Maga a kávéház egyébként nagyon kellemes kialakítású, már kívülről megpillantva is egy színfoltja Párizsnak.

Windows Café kívülről

Belülről pedig csak fokozódik az érzés, a színek, a formák, a berendezés, egyszóval mindenhonnan a Windows 7 design köszön vissza. De semmiképpen sem tolakodó módon. Sikerült megtalálniuk az egyensúlyt, s egy harmonikus helyet teremteniük a kikapcsolódni vágyóknak.

Windows Café belülről (1)

A megnyitásban olyan nagy nevek segítettek, mint az Acer, az MSI, a Samsung, a Sony vagy a Toshiba. Ezek a partnerek főleg technikai felszerelésekkel támogatták a helyet, hiszen magától értetődő, hogy a kávéja mellett mindenki szabadon használhatja a számtalan notebookot és érintőképernyős számítógépet, akár munkára, akár wifi internetelérésre, böngészésre. Sőt még konzolok is akadnak a játékos kedvűeknek.

Windows Café belülről (2)

Egyszóval egy tárgyalás, egy megbeszélés vagy csak egy szimpla kikapcsolódás tökéletes színtere lehet a Windows Cafe. Érdekes találkozása ez a modern technikának és a kávézók régi világának.

Windows Café belülről (3)

Nagyon jó marketing fogás egyrészt, másrészt viszont én inkább azt emelném ki, hogy a úgy látszik, a Microsoft végre felismerte a közösségekben rejlő erőt, reméljük nem feledik el egy hamar ezt a fontos dolgot. Én személy szerint egyszer szívesen kipróbálnám a Windows Cafét!

Új OS új PC

2009. október 17. szombat

Kicsit megváltoztak a dolgok a Windows Vista óta. Az Acer, a HP, a Compaq (HP tulajdon) és még egy pár másik gyártó nem feltétlen szeretné, ha a felhasználóik frissítenének Windows 7-re. Ám nem más áll a háttérben, mint a válság és a profit.

Hogy miért? Régebben, ha kijött egy új operációs rendszer, akkor szimplán csak azzal felszerelve kezdték eladni PC-iket a gyártók, és minden ment a maga útján. Ez alól persze egy kis kivételt képzett a Vistáról XP-re való visszaállás a gyengébb konfigurációk esetében, de ez itt nem lényeges. Most minden kicsit másképp történik. A visszaeső PC eladások, és a Windows 7 jó minősége arra ösztönzi a gyártókat, hogy új konfigurációkkal álljanak elő.

Elsőként a HP jelentett be közel egy tucat új PC-t a Windows 7 sorozatában. Érdekesség, hogy van köztük érintőképernyős, még hozzá nem is egy. Az egyik egy tablet PC $799-tól, a másik kettő pedig all-in-one PC-k, melyek 20 és 23 colos kivitelben érhetőek el $799 és $1049 kezdőárrakkal.

Az Acer visszafogottabban kezd, egy 15″-os modellel, mely ára $800, illetve egy 11,6″ netbook és egy UMPC (Ultra Mobil Personal Computer) keverékével, ami $600-t kóstál.

Ha a HP és az Acer stratégiája beválik, nevezetesen, hogy a Windows 7 multi-touch képességeit kihasználva igyekeznek népszerűsíteni az érintőképernyővel felvértezett eszközöket, akkor nem is kis esélyt látok arra, hogy végre elterjedjenek az ilyen eszközök. Ezt nézetet erősíti az is, hogy több előrejezés szerint is jövőre nagyobb iramban fognak teret hódítani a touch screen-es notebookok, mint az eddigi években.

A netbookok megjelenésével megtanulták a gyártók, hogy a több nem mindig jobb. Ezeknél a gépeknél ugyebár a minél kisebb méret, súly, fogyasztás és természetesen az elérhető legkisebb ár a fő szempont. Így sikerült kiaknázniuk a $300-$400-os sávot is, mely sok embernek okozott örömöt. De sajnos néha ezek a gépek annyira le vannak butítva, hogy nem elégítik ki a vásárlók igényeit maradéktalanul. Ezért tűntek fel az utóbbi időben a 11-12 colos kijelzővel szerelt, netbookok mobilitását biztosító, ám azoknál nagyobb teljesítményt nyújtó subnotebook, melyek már modern, alacsony fogyasztású processzorokkal, HD filmeket gond nélkül lejátszó grafikus vezérlőkkel vannak felszerelve. Éppen itt jön képbe a Windows 7 Starter változata, amely végre átveheti az ezeken a gépeken futó régi Windows XP helyét, több funkciót és sokkal jobb felhasználói élményt nyújtva, az árak különösebb emelkedése nélkül.

Mindenesetre örvendetes, hogy a vásárlók változatos konfigurációk közül válogathatnak.