‘Direct Access’ címkével ellátott bejegyzések

Élő közvetítés: Windows 7 bemutató

2009. október 6. kedd

A Microsoft Magyarország a magyar informatikai szakemberek továbbképzését biztosító TechNet program keretében október 7-én egy bemutatón szeretnék ismertetni a Windows 7 és a Windows Server 2008 R2 újdonságait. S lévén minden helyet lefoglaltak már az eseményre, így online is figyelemmel kísérhetjük a rendezvényt.

A helyszín a Lurdy Ház lesz, s 9:30-tól egészen 17 óráig fog tartani a prezentáció, mely elsősorban szakmai jellegű lesz. A programfüzetben szerepel a “Windows 7 hét csodája” mely elsősorban a vállalatoknak szánt újdonságokat tartalmazza, de kitér arra is, hogy miért is érdemes otthon is az új OS-re váltani. Ezután fog következni a “W7/WS08R2 hálózati áttekintés” , melynek keretében megpróbálják áttekinteni a hálózati szolgáltatásokat érintő számtalan változást, többet között a DirectAccess-t. Majd a “Windows 7 vezetési stratégiája” jön, mely arra próbál felkészíteni, hogyan tudják már a cégek Windows XP-jüket Windows 7-re frissíteni úgy, “közben a felhasználó profilja és beállításai, illetve a telepített alkalmazásai továbbra is működőképesek legyenek”. Végül pedig a “Windows 7 öt arca” című előadáson a kliensoldali operációs rendszer új kialakítását és felhasználására fognak 1-2 jó tanáccsal szolgálni.

A közvetítést itt is nyomon követheti: