‘Mac OS X’ címkével ellátott bejegyzések

Windows 7 megelőzte a Vistát idehaza

2010. február 3. szerda

A Windows 7 megelőzte a Vistát idehaza, heteken belül pedig át fogja lépni a bűvös 10%-os felhasználói határt. Jobban nem is alakulhatott volna a Windows 7 első 100 napja! S bár a Windows XP még mindig tetemes előnnyel vezet, azért a már igen erősen korosodó operációs rendszer részesedése is apad hétről-hétre.

Windows XP logó Windows Vista logó Windows 7 logó

Hazai tekintetben már decemberben megelőzte a Mac OS X rendszert az október 22-én kiadott Windows 7, most januárban pedig a Windows Vistán volt a sor, hogy egy hellyel hátrébb taszítsa az új operációs rendszer. Jelenleg egészen pontosan a magyar felhasználók 8,71%-a használja a Win7-et és 8,08%-a a Vistát a Gemius SA adatai szerint. Noha még épp hogy csak átvette a 2. helyet a 7-es, de erre mindössze kicsivel több, mint 3 hónapra volt szüksége, míg a Vistának ugyanekkora térhódításhoz 2 évre! Az előd népszerűsége csúcsát épp a 7-es kiadása előtt, október közepén érte el, akkor 9,38% jutott a sokat kritizált rendszernek virtuális tortából. S kétség sem férhet hozzá, hogy heteken belül túllépi a bűvös 10 százalékos határt a Windows 7, s kíváncsian várjuk, mennyit sikerül lefaragnia a Windows XP előnyéből, mely felhasználó tábora október óta 85,39%-ról 81,49%-ra csökkent. Kettejük csatájába minden bizonnyal a jelenleg is készülő Windows 8 is bele fog szólni.

Windows 7 vs. Windows Vista (2010.01)

Windows 7 vs. Windows Vista (2010. január)

A magyar felhasználók már a Windows 7 bétatesztelésében is kiemelkedő szerepet játszottak, így nem meglepő, hogy az összesített világranglistán valamivel kisebb, számszerűsítve 7,57% a Windows 7 piaci részesedése, mely rohamosan nő. A Win 7 megállás néékül farag hétről-hétre a Vista 17,47%-os, valamint a Windows Xp 66,15%-os részesedéséből – derült ki a NetMarketShare adataiból. A világ többi részén is folyamatosan tör előre a Windows 7, akárcsak Magyaroroszágon, s ez nem is meglepő, hiszen nagyszerű operációs rendszer.

Így nem is csoda, hogy a 60 milliót eladott példány után rekord negyedévet zárt a Microsoft mind a bevételeket, mind a profitot tekintve.

A Win 7 minden bizonnyal be fogja fogni a Vistát világszinten is, ám a Windows XP már jóval nagyobb falat lesz, ezért is gondolom, hogy még a Windows 8 is meg fog érkezni, mire a Windows 7 megközelíti a Windows XP-t, s talán együttes erővel le is győzik azt.

forrás: netmarketshare.com, rankings.hu

Windows 7 mostantól Mac-en is

2010. január 21. csütörtök

Az Apple bejelentette, hogy az új Boot Camp 3.1 már képes futtatni a Windows 7 valamennyi kiadását, mind 32, mind 64 bites változatban. Igaz, a legtöbb Mac felhasználó marad a Mac OS X operációs rendszernél, de még így is szükségük akadhat olykor a jó öreg Windows-ra.

Amióta az Apple is áttért az Intel processzorok alkalmazására, azóta egész könnyen futtatható Windows a gépeiken. Az Apple ki is adott egy hivatalos programot ehhez, mely Boot Camp névre hallgat. Bizonyára sok felhasználó várta már új verzióját, mellyel már a Windows 7 is feltelepíthető iMac és MacBook gépekre.

Talán legtöbben a játékok miatt telepítik fel a Windows-t, hiszen egyértelműen sokkal-sokkal több játék van rá, de akadhatnak olyanok is, akik 1-2 program miatt, amelyből nincs külön Mac-re írt verzió.

Az operációs rendszer feltelepítése mellett a Boot Camp a dual boot rendszer is elkészíti, hogy a felhasználó választhasson indításkor: Mac OS X vagy a Windows 7 töltődjön be. Ezen kívül megoldja a két rendszer szétválasztását és problémamentes együttműködését is.

Mac OS X vagy Windows

A telepítéshez legalább Mac OS X 10.6 vagy újabb szükséges, valamint egy eredeti Windows példány. Az Apple azt tanácsolja, hogy előbb töltsék le a szükséges frissítéseket, és csak azután telepítsék fel a Windows-t, majd Mac OS X alól installálják a szükséges illesztőprogramokat. De sajnos itt még nem feltétlenül ér véget a procedúra, érdemes ezek után is ellenőrizni az elérhető frissítéseket. Például az új hihetetlenül nagy, 27 colos iMac-hez kiadtak egy külön illesztőporgram csomagot, melyet szintén telepíteni kell. Ha pedig Vistáról szeretnének frissíteni, akkor le kell tölteni egy programot a művelethez, mely biztonságosan leválasztja a csak olvasható a Mac OS X partíciót Vista alatt.

forrás: pcforum.hu, cybernetnews.com

A Windows 7 előretőr, a Internet Explorer lemarad

2009. december 3. csütörtök

A Windows 7 tovább menetel előre feltehetően diadalútján. Már 5,31% a piaci részesedése az alig másfél hónapja megjelent operációs rendszernek. Ezzel máris megelőzte a Mac OS X-t.

Természetesen folyamatosan olvasztja a még mindig legnépszerűbb Windows XP tetemes előnyét, amelynek részesedése jelenleg 69,05%. Ez egyébként 1,43%-os csökkenést jelent a Windows 7 megjelenése óta. A megtisztelő második helyezés a Vistáé, mely a számítógépek 18,55%-én fut. Idehaza is hasonló a helyzet, annyi különbséggel, hogy itthon a nem olyan népszerű Vistával harcol a Win 7 a második helyért.

A Windows 7 iránti kereslettel a Microsoft is elégedett. Legutóbb, november közepén Steve Ballmer vezérigazgató azt mondta, hogy az első hetekben a szoftverből kétszer annyit adtak el, mint a korábbi legsikeresebb Windowsból.

Most pedig következzen egy már várható, ám picit mégis meglepő esemény, ezúttal a böngészők terén. A Fittkau & Maaß piackutató intézet felmérése alapján Németországban már a Firefox a legnépszerűbb böngésző, ezzel letaszítva a sok-sok éven át uralkodó Internet Explorert a képzeletbeli dobogó legfelső fokáról.

Browsers

A németeknél a Firefox részesedése 45,6 százalékos, míg az Internet Explorer 44,4%-al a második helyre kényszerült, s ha a legújabb stabil változatokat tekintjük, úgy még tetemesebb a tűzrókás böngésző előnye, hiszen a jelenlegi Firefox 3-at a német felhasználók 44,2 százaléka használja, míg az Internet Explorer 8-at csak a 25,5%-uk.

Érdekesség, hogy a Microsoft böngészőjét a felhasználók nem szívesen frissítik, ugyanis a felmérésből kiderül, hogy a IE használók közel fele valamely régebbi verzóit használ. Nagy többségük szerencsére csak 1 verzióval van lemaradva, ám 16 százalékuk gépein még a 2001-ben megjelent Internet Explorer 6 fut! Bár a Windows 7 terjedésével ez valószínűleg valamelyest mérséklődni fog, azonban lehet nem ártana tanulniuk a Mozilla Alapítványtól a frissítések terén.

A helyzet egyébként nem korlátozódik Németországra, hiszen hazánkban is nagyon népszerű a Firefox, szinte ugyanannyian használják, mint az Internet Explorert. (csak megsúgom, hogy az oldal látogatóinak 57%-a is tűzrókás – a szerk.)

Browsers' chart

A felmérésből kiderült, hogy a Safari, az Opera és a Google Chrome piaci részesedése együtt is alig éri el a tíz százalékot. A Safari 4,4, az Opera 2,7, míg a Chrome csupán 2,3 százalékos piaci részesedésre tett szert. Így globálisan továbbra is az IE vezet, de ez intő jel lehet a Microsoftnak. Meglátjuk, hogy a még éppen csak alfa állapotban sem létező Internet Explorer mit tud majd hozzátenni a böngészők harcához bő 1 év múlva a konkurensekhez képest.