‘netbook’ címkével ellátott bejegyzések

Nem elégedettek a Windows 7 Starter verzióval a netbook tulajdonosok

2009. november 12. csütörtök

A Windows 7 Starter verzió kifejezetten a netbook piac számára készült, mely a Windows 7 leegyszerűsített, olcsóbb kiadása. Ezzel a verzióval kívánják nyugdíjazni a Windows XP-t, és bizony a netbookok többségét már Windows 7 Starter-el szállítják a boltokba. Természetesen 1-2 funkciót száműztek belőle, hogy az árat alacsonyan tarthassák.

A Retrevo online elekrotechnikai bolt arra kereste a választ, hogy mennyire is elégedettek a Windows 7 Starter verzióval a netbook tulajdonosok. A megkérdezett 1100 felhasználójuk 21%-a nyilatkozott úgy, hogy tervezi netbook vásárlását. Már itt képzavarba kerültem picit, mert a felmérésük olyan felhasználókon akarta lemérni elégedettségüket, aki még csak tervezik a vásárlást. De haladjunk tovább. Ennek a 21%-nak, az 54% mondta azt, hogy ismeri a különbségeket a különböző Windows 7 kiadások között, viszont csak 39%-uk tudta, hogy a Windows 7 Starter nem foglalja magában az XP-ben már meglévő több monitor támogatását, a megjelenítés testreszabását (ami tényleg fura picit) és a DVD lejátszást. Bár utóbbi a Windows XP-ben sincs benne gyárilag, csak codecek telepítésével vértezhető fel ezzel a funkcióval, ami szerintem a Win7 Starter esetében is megoldható. Egyébként a legkisebb verzió az Aero felületet, a multi-touch támogatást és még egy pár kisebb nagyobb funkciót is nélkülöz.

Így vegyes érzelmekkel olvastam a Retrevo online felméréséből készült cikket, hiszen enyhén szólva is elferdítették a dolgokat, bár való igaz, egy rossz hír sokszor olvasottabb néha, mint egy teljes értékű, szépen megírt cikk.

Windows 7 on a netbook

Windows 7 netbookon

Na de kanyarodjuk vissza a Windows 7 Starter kiadásához. Más honlapokon és fórumokon is azt fejtegetik az emberek ezzel kapcsolatban, hogy legtöbb ember a netbookot csak kiegészítőként veszi, mivel ultrahordozható, és sokáig bírja. Ahogy chieftain20 is írja a Windows7News.com-on “I wouldn’t expect my netbook to do all things I’d ever want it to do, just VERY simple things … email checking, and probably some Office ‘03 work” - azaz nem várja azt el a netbookjától, hogy mindent megcsináljon, csak nagyon alap dolgokra legyen képes, mint az e-mailek olvasása és némi Office 2003 munka. Amivel én egyet is értek, hiszen a netbookokat erre is tervezték, egy-egy esetleg full-hd film megnézése és netezés volt a fő prioritás a funkciók terén, hiszen a netbookok előnye a notebookokkal szemben éppen a nagyobb hordozhatóság, és az alacsony fogyasztásban rejlik.

Az asztal testreszabásának hiánya bizony tényleg idegesítő és érthetetlen, bár minden bizonnyal fognak erre is születni megoldások, ha valaki nem akarja kifizetni a 80 dolláros updrage árat a Windows 7 Home Premium -ért.

Windows 7 on a netbook

Cool Windows 7 kinézet netbookon

De ami meglepett, az az volt, amit Henry Leatham és Chris írt. Henry egy Asus EEE PC 1000HD-én futtat egy Windows 7 Ultimate kiadást ugyan úgy gond nélkül, mint azelőtt a Windows XP-t, Chris pedig szintén egy netbookon a Windows 7 Professional verzióját.  Azt eddig is tapasztaltam, hogy a Windows 7 kisebb hardware-en visszafogja az étvágyát, de hogy netbookon is tökéletes fut, az még picit engem is meglepett.

Ha van bárkinek tapasztalata netbookal, melyen Windows 7 fut, ne habozza megosztani itt alább!

Új OS új PC

2009. október 17. szombat

Kicsit megváltoztak a dolgok a Windows Vista óta. Az Acer, a HP, a Compaq (HP tulajdon) és még egy pár másik gyártó nem feltétlen szeretné, ha a felhasználóik frissítenének Windows 7-re. Ám nem más áll a háttérben, mint a válság és a profit.

Hogy miért? Régebben, ha kijött egy új operációs rendszer, akkor szimplán csak azzal felszerelve kezdték eladni PC-iket a gyártók, és minden ment a maga útján. Ez alól persze egy kis kivételt képzett a Vistáról XP-re való visszaállás a gyengébb konfigurációk esetében, de ez itt nem lényeges. Most minden kicsit másképp történik. A visszaeső PC eladások, és a Windows 7 jó minősége arra ösztönzi a gyártókat, hogy új konfigurációkkal álljanak elő.

Elsőként a HP jelentett be közel egy tucat új PC-t a Windows 7 sorozatában. Érdekesség, hogy van köztük érintőképernyős, még hozzá nem is egy. Az egyik egy tablet PC $799-tól, a másik kettő pedig all-in-one PC-k, melyek 20 és 23 colos kivitelben érhetőek el $799 és $1049 kezdőárrakkal.

Az Acer visszafogottabban kezd, egy 15″-os modellel, mely ára $800, illetve egy 11,6″ netbook és egy UMPC (Ultra Mobil Personal Computer) keverékével, ami $600-t kóstál.

Ha a HP és az Acer stratégiája beválik, nevezetesen, hogy a Windows 7 multi-touch képességeit kihasználva igyekeznek népszerűsíteni az érintőképernyővel felvértezett eszközöket, akkor nem is kis esélyt látok arra, hogy végre elterjedjenek az ilyen eszközök. Ezt nézetet erősíti az is, hogy több előrejezés szerint is jövőre nagyobb iramban fognak teret hódítani a touch screen-es notebookok, mint az eddigi években.

A netbookok megjelenésével megtanulták a gyártók, hogy a több nem mindig jobb. Ezeknél a gépeknél ugyebár a minél kisebb méret, súly, fogyasztás és természetesen az elérhető legkisebb ár a fő szempont. Így sikerült kiaknázniuk a $300-$400-os sávot is, mely sok embernek okozott örömöt. De sajnos néha ezek a gépek annyira le vannak butítva, hogy nem elégítik ki a vásárlók igényeit maradéktalanul. Ezért tűntek fel az utóbbi időben a 11-12 colos kijelzővel szerelt, netbookok mobilitását biztosító, ám azoknál nagyobb teljesítményt nyújtó subnotebook, melyek már modern, alacsony fogyasztású processzorokkal, HD filmeket gond nélkül lejátszó grafikus vezérlőkkel vannak felszerelve. Éppen itt jön képbe a Windows 7 Starter változata, amely végre átveheti az ezeken a gépeken futó régi Windows XP helyét, több funkciót és sokkal jobb felhasználói élményt nyújtva, az árak különösebb emelkedése nélkül.

Mindenesetre örvendetes, hogy a vásárlók változatos konfigurációk közül válogathatnak.