Nagyon sok szó esik a Windows 7 minden új funkciójáról, már mi is rengeteg cikket megírtunk, ahogy azt láthatjátok, de még nem esett szó a játékokról, pedig a konzolok mellett a legnagyobb platformot éppen a PC-ken futó Windows jelenti.
Az első újdonság a DirectX 11, amely ugyan a Windows 7-el debütál, de csak az AMD/ATI grafikus kártyái támogatják, mivel az Nvidia jelenleg a GPGPU számításokra koncentrál, és így a DirectX 10-nél marad, illetve a Vista felhasználók is meg fogják kapni egy automatikus frissítés formájában a 11-es verziót.
Mivel a DirectX önmagában megérne egy külön cikket, így csak röviden foglalnánk össze az újdonságok listáját:
- hardveres tesszeláció, mely minden eddiginél részletesebb geometriai formákat eredményez. Bár a technológia, már több egyedi megoldást is megélt, de végre a DirectX egységbe foglalja, így megindulhat annak széleskörű alkalmazása.
- compute shaderek a játékfejlesztőkre bízzák, hogyan és mire használják a grafikus processzor erőforrása, ezzel is elősegítve a GPGPU számításokat, tehermentesítve a központi processzort.
- az új verzió már jobban tudja kezelni a többszálú folyamatokat, így jobban kihasználja a többmagos felépítést.
A DirectX még jó néhány kisebb újításával bizony végre az igényesebb fejlesztések felé tolja a játékipart, jobban kihasználva az erőforrásokat, szebb látványt teremtve.
Itt alább látható egy videó, mely a DirectX 11 képességeit hivatott demonstrálni.
De térjünk is vissza rövid kitérőnk után a játékokhoz és a Win7-hez.
A Vistában megjelent Game Explorer nagyon hasznosnak bizonyult, végre nem kell keresgélnünk a start menüben játékaink után, illetve azok readme fájlokban sem kell könyékig elmerülnünk a követelmények keresve, hiszen ezeket mind megtalálhatjuk az adott játékról a bal oldali részen. A feltelepített játékok valamilyen úton-módon szinte mind megtalálják az utat a Játékokba, ami mindenképpen előrelépés. S bár még nem aktív a szolgáltatás, de elvileg egy nagyon jó platformot biztosít a játékgyártóknak, hogy ezen a felületen keresztül frissítsék játékaikat, informálják játékosaikat a változásokról. Ezeket a frissítéseket is kedvünk szerint testreszabhatjuk szerencsére.

Game Explorer
A gyerekek kevésbé, a szülők viszont jobban örülnek majd a Szülői felügyelet funkciónak, mellyel a szülő eldöntheti, hogy az lurkók mennyi időt, a nap melyik szakaszában és melyik játékkal játszhatnak.

Szülői felügyelet
Több lap is belement a különböző játékok Windows 7 alatt való tesztelésébe, s elég vegyes még a kép, ami érthető is, hiszen még alig pár napja, hogy megjelent az operációs rendszer. A játékok nagyobb része nagyon szépen fut, sőt némelyikük még gyorsult is, többek között a fent említett DirectX 11-nek köszönhetően, de a régebbi hardverrel rendelkezők se csüggedjenek, nekik is tartogatnak némi gyorsulást a rendszer. Egyes játékoknál természetesen elfordulnak kisebb-nagyobb hibák, melyek egy részén a neten fellelhető leírások segítenek, másik részük esetében viszont meg kell majd várni majd a pachteket, javításokat.
Összegezve a Windows 7 a játékok terén is kíbál újdonságokat, és előrelépést jelent, ami mindenképpen üdvözölendő a Vista esetére visszagondolva, ahol néha bizony operációs rendszertől függő rendszerkövetelményeket kellett megadniuk a játékkiadóknak.
Nektek milyen tapasztalataitok vannak?
