Március 2-án megjelent az Opera 10.5, mely szélvészgyors akárcsak a Google Chrome, hanem még gyorsabb is! Maga az Opera Software a világ leggyorsabb windowsos böngészőjeként jelentette be.
Egy korábbi cikkünkben már áttekintettük az akkor még beta állapotban lévő szoftver várható újdonságait, de most menjünk rajtuk végig még egyszer és nézzük meg, mennyit fejlődött az jó pár RC kiadást megélő végleges változató szoftver az akkori előzeteshez képest.
Nos már a januárban készült ismertetőben is egyértelművé vált, hogy az új Opera 10.5 nagyon gyors, rendre hozta a Chrome szintjét, sőt olykor meg is előzte azt. De még mielőtt a motorháztatő alá kukkantanánk, fussuk át az új kezelőfelületet, hiszen az is sokkal szebb és kényelmesebb lett az 10.1 óta.
Kezelőfelület
Az Opera 10.5 már első ránézésre is sokkal szebb látványt nyújt, főleg Windows 7-en, hiszen implementálták az átlátszó Aero felületet, melynek hála sokkal jobban harmonizál az operációs rendszerrel. Ami talán a legelsőre szembe tűnik, az a Chrome mintájára elhagyott menüsor, melyet ezután egy ízléses Opera gomb helyettesít. Ez egy nagyon okos lépés, hiszen így több vertikális teret kapunk a böngészéshez, de mégis egyetlen helyről elérhetünk minden fontosabb funkciót. Mellesleg a készülő Firefox 4.0 is ezt az utat választotta szemben a Chrommal, ahol két csoportra bontották a menüsor opcióit. A lapfülek viselkedése pedig a Chromeban és a Safariban megismert animációszerű mozgást idézi, ha egy lapfület arrébb teszünk, a többi fül helyet ad neki, illetve ha bezárjuk azt, akkor a többi arányosan megnöveli a méretét
A beta kiadáshoz képest jó pár dolog változott a navigációs részben. Eltűnt a nyitóoldalra ugrás valamint a Panelek gombja, viszont megjelent egy kettős funkciójú gomb, melyet a fenti képen egy kis kulcs jelez. Ez a kulcs elvégzi helyettünk a bejelentkezést azokon az oldalakon, ahol elmentettük a felhasználói nevünket és jelszavunkat. Ha pedig olyan részen tartózkodunk, ahol nincs belépő formula, akkor egy kettős nyíllá változik, és az oldalon található linkekből megpróbálja kisilabizálni az oldal menüstruktúráját és abban lépkedhetünk sorban vele. Ez a funkció azért még nem volt tökéletes villámtesztünk alapján. A bezárt lapok is kaptak egy újrahasznosítható jellel ellátott gyűjtőhelyet, ahonnan a véletlenül bezártakat könnyedén újra megnyithatjuk.
Az állapotsort megtartották, sőt átlátszóvá vált, s ide került a panelkapcsoló gombja, a Link, a Unite és a Turbó funkciók elérése mellé.
Az Opera Software fejlesztői elruházták a Windows 7 által hozott, ám még nem túlzottan kihasznált jumplist és aero peek funkciókkal, azaz a lapfülek előnézeti képének megjelenítésével a tálcán, a könnyebb navigálás érdekében.
Kényelmi funkciók
Az eddig is kifinomult elrendezésben megtalálható navigáló gombok mellett elhelyezkedő címsor is sokkal okosabb lett. A Chromehoz hasonlóan támogatja a prediktív szövegbevitelt, azaz gépelés közben megpróbálja automatikusan kiegészíteni az url-t, s ha tetszik nekünk a felajánlás, entert ütve máris odavisz minket, megmentve ujjainkat a felesleges gépelés gyötrelmeitől. Üdvözölendő fejlődés, ugyanis akik megszokták a Chrome ezen kényelmi funkcióját, azok (köztük én is – a szerk.) amikor más böngészőben így próbálnak meg navigálni, aminek az az eredménye, hogy sokszor csak egy találati listában találják magukat.
A címsor ezen kívül már az előzmények tartalmában, és a könyvjelzők között is keres, melyet szépen kategóriákba rendez nekünk a könnyebb átláthatóság kedvéért. Ha azonban ezek minket nem érdekelnének, egyszerűen összecsukhatjuk azokat, valamint az elgépelt, ám mégis eltárolt címeket rögvest törölhetjük egyetlen kattintással.
A “CRTL + F” billenytűkombinációra felugró kereső, valamint a jelszókezelő is egy külön beúszó menüsor formájában került beépítésre az Opera 10.5-be. Felugró ablakoknál, valamint a keresésnél elsötétül a háttér, és csak az adott ablak, vagy utóbbi esetében a keresett szavak emelődnek ki.
Az egyik a sokak által régen hiányolt private browsering, azaz a privát böngészés mód, mellyel nyomtalanul barangolhatunk a neten. A másik pedig az Opera rajongók szokását érinti, ugyanis gyakorta keresgéltek a gyorsítótárban webes tartalmak után. Ez valószínűleg a fejlesztők szokásává is válhatott, ugyanis a címsorba beírva az “opera:cache” címet, ezt sokkal kényelmesebben tehetik meg ezután. Akik pedig a beállításokat szeretnék gyorsan megnézni, azok az “opera:config” címmel tehetik meg azt.
Szoftver – Sebesség
Mivel még nem igazán készültek teljes tesztek, hiszen a héten jelent még csak meg a végleges változat, így a ameddig nem jelen meg egy részletes összehasonlítás, addig a Beta eredményeit tesszük közé itt, de mihelyst elérhető lesz, javítjuk elmaradásunkat.
Akkor kukkantsunk a motorháztető alá! Ahogy a bevezetőben is írtam, a jelenleg talán leggyorsabbnak tartott Google Chrome renderelési sebességét hozza a Opera böngészőjének előzetese, mely szép teljesítmény, és egyben hatalmas javulás, hiszen ezen a téren volt a legnagyobb lemaradása.
Ezt a vadonatúj Carakan névre keresztelt javascript motornak köszöntheti, mely a 9.5-ben való debütálása óta csak kisebb foltozáson átesett Futhark motort válja. A népszerű SunSpider teszten a Carakan állva hagyja elődjét, sőt az eddig vezető Safari és Chrome előtt végez, mely közel tízszeres! sebességbeli javulást jelent!
Új layout-motort is kap a 10.5, mely Presto 2.5 névre hallgat és már sok CSS3 illetve HTML 5 szabványelemet támogat. A Presto 2.5 mellé érkezik egy új vektorgrafikus könyvtár is, mely szintén nem csekély eredményt hoz, nevezetesen megjelenítésben is megelőzi az eddig vezető Chrome böngészőt.
A készülő Internet Explorer 9-hez hasonlóan az Opera 10.5 hardveres gyorsítást fog rendelni a megjelenítéshez, mellyel tovább fog nőni a sebessége, de ahogy az a fejlesztői honlapon is olvasható, “ez funkció még nem került bele az előzetesbe, de nem is volt rá nagyon szükség (hogy megmutassa igazi erején a böngésző – a szerk.)”
Az Opera a böngészők mellett számos más területen, többek között a beágyazott rendszerek és a mobilok piacára is fejleszt szoftvereket, így a javasciptet használó Dragonfly fejlesztőeszközük is jelentős gyorsuláson fog átesni.
Összességében az Opera 10.5 egy nagyon gyors böngésző, mindenképpen az első helyért harcol immáron a sebesség terén is, s elképesztő munkát végeztek az Operás fejlesztők.













