‘reklám’ címkével ellátott bejegyzések

Az Apple válasza a Windows 7-re

2009. október 31. szombat

A Microsoft a 7-es megjelenésével sok reklámot készít, rendezvényeket szervez, hogy népszerűsítse az új operációs rendszert. Próbálnak minden nemű rossz kritikát elkerülni. Ezt a konkurens cégek is tudják, és már előre lehetett várni, hogy az Apple valamiképp azért majd megpróbál borsot törni az MS orra alá.

Meg is jelentek az “I’m a Mac, I’m a PC” – “Én Mac vagyok, Én pedig PC” reklámok újabb darabjai, ezek eddig is megpróbálták jópofa módon kifigurázni a PC-ket, hogy az Apple gépeit jobb színben tűntessék fel. Nincs ez másképp most sem.

Az első videó a régi nem teljesen betartott ígéretekre támaszkodik.

Vitatkozás

PC hírek

Kicsit hasonlít ez, a már hagyományosnak mondható Audi – BMW reklámok stílusára, nem mondom, hogy humormentes, de nem is teljesen sportszerű, de hát vetélytársak között mindent szabad ezek szerint.

Oszd meg a véleményed itt alább!

Új Windows 7 reklám sorozat

2009. október 27. kedd

Már korábban is mutattunk be Windows 7 reklám mintákat, most pedig újabbak érkeztek, melyeket már biztosan lehet majd látni televíziós reklámokban, bár gondolom idehaza ebből is kimaradunk.

Az alábbi videókon a Microsoft próbálja hangsúlyozni, hogy mennyire összedolgoztak a felhasználókkal, hogy próbálták meghallgatni, felhasználni az ötleteiket és kielégíteni az igényeiket. Már az első címe is: Collaboration azaz Együttműködés.

A következő videó a “Jack’s Snap”, mely az Aero Snap funkciót mutatja be nekünk.

A 3. videón Steve demonstrálja a Home Group funkcióit röviden.

A következő két videó pedig 7 másodperben! próbálja meg imertetni a Windows 7 1-1 újdonságát.

Aero Peek funkció:

Alvó mód:

Akárki akármit mond, nekem az utolsó videó tetszik a legjobban! Neked melyik tetszik, mond el itt alább!

Windows 7 reklám minták

2009. szeptember 13. vasárnap

A Mac elleni reklámkampány utána – ami nem is sikerült annyira rosszul, hiszen csökkentek a Macek árai, a Microsoft most sokkal sportszerűbben a Windows 7 új funkcióira koncentrál új reklámfilmjeiben. Összesen 5 ilyen fim készült, ebből látható itt alant 3. A kissé érdekes és hangzatos nevű Marty Martin rendezte ezeket a kis szösszeneteket, amiket nagyon rövid idő alatt forgattak le, s melyek, Marty szavaival élve, “messze nem tökéletesek technikailag”.

Mindenesetre szerintem az első kettő elég kreatív, ami nagyon dicséretes, sőt egy csipetnyi humor is vegyült beléjük, a harmadik pedig kellemes. Összességében Marty Martin egész jó munkát végzett.