‘Vista’ címkével ellátott bejegyzések

Kék helyett Fekete halál, megoldás mellékelve

2009. december 2. szerda

Gondolom senkinek sem kell bemutatni a kék halál néven ismert rendszerhibát, melyet főként hardverelemek hibája okoz. Azonban a most néhányuknak meg kellett ismerkednie a fekete halál nevével is.

A Microsoft november 25-én kiadott frissítését feltelepítve számos felhasználó tapasztalta a problémát, ugyanis újraindítást követően ugyanis a Windows betöltődött, de már az asztal nem jött elő, csak egy Windows Intéző tallózó ablakot láttak.

„A Microsoft már vizsgálja az legutóbbi frissítése nyomán fellépő hibákról érkező jelentéseket. Mihelyt végzünk a vizsgálattal, azonnal közzétesszük a probléma elkerülésének módját, vagy a javítását.” – nyilatkozták a Microsofttól. Sőt a probléma nem csak a Windows 7 felhasználókat érinti, hanem az XP és a Vista tulajdonosokat is.

A Prixv brit biztonsági cég már kis is adott egy útmutatót és egy programot, mellyel megoldható a probléma, még ha az nem is minden esetben segít. Szerintük a fő problémát, mely a fekete képernyős halált előidézi, a  registryben történő változtatás következménye.

Időközben lezárult a Microsoft vizsgálata, mely szerint nem az ő biztonsági frissítésük okozta a problémát, hanem valamely kártékony szoftver.

Mindesetre ha bárki tapasztalná a problémát, íme egy kis útmutató, hogyan javíthatja azt ki.

  • Indítsuk újra a számítógépet
  • Várjuk meg míg előjön a fekete képernyő
  • Nyomjuk meg a jól ismert CTRL+ALt+DEL billentyűkombinációt
  • Válasszuk a Feladatkezelő elindítását
  • Ott válasszuk Fájl->Új feladat opcióját
  • Majd üssük be a parancssorba a következőt: “C:\Program Files\Internet Explorer\iexplore.exe” “http://info.prevx.com/download.asp?GRAB=BLACKSCREENFIX”
    (ha nem Internet Explorert használunk, akkor válasszuk a tallózást és keressük meg a böngészőnk exe fájlját)
  • Ezután el kell indulnia  a böngésződnek, mely elvileg automatikusan letöltő a hibajavító programot, feltelepíti és futtatja is azt.
  • Ezek után már csak annyi dolgunk maradt, hogy újraindítsuk a gépet, és szorítsunk, hogy működik a dolog

Reméljük senki sem találkozik a problémával, ám ha mégis, akkor legalább segít a fentebbi leírás. Ha véletlenül nem, ne habozzatok segítséget kérni itt alább, vagy a fórumban!

Első a kompatibilitás

2009. október 10. szombat

“Szerezzen zöld jelzést a programjának!” Körülbelül így lehetne fordítani a Microsoft új kezdeményezését, mely a kompatibilitást igyekszik tovább javítani. Ahogyan már többször is leírtuk, a Vista esetében az egyik fő gondot pontosan ennek a hiánya okozta. S bár ez sokat javult a Windows 7 esetében, hiszen szinte minden Vistára írt program gond nélkül fut az új operációs rendszeren, és ott van az XP Mode is, de még mindig van mit javítani ezen a téren, mivel ez létfontosságú a vállalatok számára.

Az XP Mode-dal az a probléma, hogy hardwares virtualizációt támogató processzorra van szükség, amivel nem minden vállalat, illetve felhasználó rendelkezik.

Hogy segítsenek ezen a helyzeten, az MS próbál megadni minden tőle telhető segítséget a fejlesztőknek, hogy kompatibilissé varázsolják alkalmazásaikat, ezért folyamatosan küldözgetnek úgynevezett Green Light, azaz Zöld jelzés e-maileket a partnereiknek.

Elindították az ISV Application Compatibility Center elnevezésű honlapjukat számos eszközzel, amely segítségére lehet a fejlesztőknek. Emellett pedig itt sokkal könnyebben szerezhetnek a igazolást programjaiknak a Windows 7 kompatibilitásukról.

Egy csapat programozót és termékfejlesztőt is alkalmaznak továbbá, hogy azon szoftverfejlesztők és cégek segítségére siessenek, akik nehézségekbe ütköznek a fentiek elérésében. Illetve akár ők maguk is elvégzik ezt a feladatot a vállalatok helyett, természetesen megfelelő díjazás ellenében.

Valójában a legtöbb olyan szoftver, amely ezt igényelné, egyedi rendelésre készül nagyvállalatok számára, akik mindaddig a Windows XP mellett maradnak, amíg alkalmazásaik nem teljesen kompatibilisek a Windows 7-el vagy nem jön ki egy újabb, ami már igen. Sajnos ez mindig egy lassú folyamat, már hagyományosnak mondható, hogy sok cég kivár az első javítócsomag megjelenéséig, pedig azt hiszem, ez most nem volna muszáj.

Remélhetőleg nekünk, végfelhasználóknak pozitív változást fog ez hozni, noha a szoftverfejlesztés hosszadalmas és drága dolog tud lenni, sok cégnek ehhez nincs is meg a tőkéje. Talán ez is az oka, hogy a Microsoft most segíteni próbál, hiszen ez az MS érdekét is szolgálja.

“Stay ahead of the competition, win new business and keep your customers satisfied” – azaz “Maradj versenyben, szerezz új üzleteket és elégítsd ki a vásárlóid” hangzik a honlap megnyitásakor, ami egészen jó jelige.

Mindenesetre jó látni, hogy ezek nem csak üres szavak, hanem tesznek is valamit azért, hogy egyről a kettőre jussunk.

Miért is startol előbb a Windows 7?

2009. október 1. csütörtök

Eredetileg a Microsoft azt jelentette be, hogy az új Windows nem fog 2010 előtt megjelenni. Ezek után lehetett pletykákat hallani, hogy már az ünnepi szezonban elérhetővé fog válni. A találgatásoknak június 2-án vetett végett a Microsoft, és bejelentette, hogy a hivatalos megjelenés dátuma október 22. Biztosan érdekes fejtegetések láttak már napvilágot, ezekből próbáljuk most meg kihámozni a valóságot.

Snow Leopard – Kétségtelen, hogy az Apple a Microsoft legnagyobb riválisa már a kezdetek óta. Az almás cég folyamatosan szerzett egyre nagyobb piaci részesedést a Mac OS X révén, s ez mindmáig így van, ráadásul Snow Leopard megjelenését augusztus 28-ára tették. Ezért is volt egyre sürgetőbb az MS-nek, hogy minél előbb választ tudjon majd adni.

Béta verziók és az RC1 – A január 9-én elérhetővé vált béta verzióról jó visszajelzéseket kapott a cég, megbízhatónak és gyorsnak igérkezett. A május 5-ei Relase Candidate pedig egy újabb lépés volt a végleges változathoz. Én már a béta előbbi, nem hivatalos, alfa verziónak tekinthető állapota óta használom elsődleges rendszerként a Windows 7-et, végiglépkedve az összes nagyobb előzetest, minden nagyobb hiba nélkül. Egyik kollega írta, több órányi nyúzás után, hogy “le sem fagyott, hát Windows az ilyen?!”. Mindezek hatására a fejlesztőcsapat úgy döntött, nincs is szükség RC2-re, és azonnal a végső előzetets adják ki, hiszen a rendszer megérett erre, így a megjelenést is előbbre lehetett hozni.

A Vista csorbája – A Windows XP ugyan korának egyik legjobb OS-e, de ő felette is eljárt az idő, s a mai, igen gyorsan változó igények kielégítésére elkészült a Windows Vista, mely nem épp a Microsoft legjobb munkája. Rengetegen kritizálták, és emiatt is sokan tértek át a Linuxra, vagy még inkább a Mac OS X-re, mely sokkal stabilabbnak bizonyult. Így természetesen egyre sürgetőbbé vált eme hibát javítása, de egy új, stabil és gyors operációsrendszert nem könnyű feladat elkészíteni, főleg ha a Vistából indulnak ki. Több millió sor kód átnézése és fejlesztése sok-sok ezer munkaórába kerül, nem is említve a tesztelését. De hála az égnek már nem sokára megjelenik a 7-es!

Driverek – Az egyik legnagyobb probléma a Vistával a driverek hiánya volt, melynek következtében sok felhasználó nem is tudta használni azt. A gyártók egyszerűen csak nem akarták elkészíteni meghajtóprogramjaikat a Vistához, mely rengeteg bosszúsághoz vezetett a felhasználók részéről, és joggal. A Microsoft is tanult az esetből, s bár a legtöbb Vista driver fut a 7-es alatt is, a fejlesztések során végig egyeztettek a gyártókkal, így ilyen problémára már valószínűleg nem nagyon kell számítani a Windows 7 esetében.

A piac – Természetesen egy ilyen pénzközpontú világban a piac sem épp egy elhanyagolható részlet. A legjobb időszak egy új termék bemutatására a karácsonyi ünnepek környékén van, s ezt nem szerették volna elhalasztani Redmondban.

Összegezve örülünk, hogy hamarabb jelenik meg, s kíváncsian várjuk a Windows 7 megjelenését!