‘Windows 7’ címkével ellátott bejegyzések

Opera 10.5

2010. március 6. szombat

Március 2-án megjelent az Opera 10.5, mely szélvészgyors akárcsak a Google Chrome, hanem még gyorsabb is! Maga az Opera Software a világ leggyorsabb windowsos böngészőjeként jelentette be.

Egy korábbi cikkünkben már áttekintettük az akkor még beta állapotban lévő szoftver várható újdonságait, de most menjünk rajtuk végig még egyszer és nézzük meg, mennyit fejlődött az jó pár RC kiadást megélő végleges változató szoftver az akkori előzeteshez képest.

Nos már a januárban készült ismertetőben is egyértelművé vált, hogy az új Opera 10.5 nagyon gyors, rendre hozta a Chrome szintjét, sőt olykor meg is előzte azt. De még mielőtt a motorháztatő alá kukkantanánk, fussuk át az új kezelőfelületet, hiszen az is sokkal szebb és kényelmesebb lett az 10.1 óta.

Kezelőfelület

Az Opera 10.5 már első ránézésre is sokkal szebb látványt nyújt, főleg Windows 7-en, hiszen implementálták az átlátszó Aero felületet, melynek hála sokkal jobban harmonizál az operációs rendszerrel. Ami talán a legelsőre szembe tűnik, az a Chrome mintájára elhagyott menüsor, melyet ezután egy ízléses Opera gomb helyettesít. Ez egy nagyon okos lépés, hiszen így több vertikális teret kapunk a böngészéshez, de mégis egyetlen helyről elérhetünk minden fontosabb funkciót. Mellesleg a készülő Firefox 4.0 is ezt az utat választotta szemben a Chrommal, ahol két csoportra bontották a menüsor opcióit. A lapfülek viselkedése pedig a Chromeban és a Safariban megismert animációszerű mozgást idézi, ha egy lapfület arrébb teszünk, a többi fül helyet ad neki, illetve ha bezárjuk azt, akkor a többi arányosan megnöveli a méretét

Opera 10.5 fülek

A beta kiadáshoz képest jó pár dolog változott a navigációs részben. Eltűnt a nyitóoldalra ugrás valamint a Panelek gombja, viszont megjelent egy kettős funkciójú gomb, melyet a fenti képen egy kis kulcs jelez. Ez a kulcs elvégzi helyettünk a bejelentkezést azokon az oldalakon, ahol elmentettük a felhasználói nevünket és jelszavunkat. Ha pedig olyan részen tartózkodunk, ahol nincs belépő formula, akkor egy kettős nyíllá változik, és az oldalon található linkekből megpróbálja kisilabizálni az oldal menüstruktúráját és abban lépkedhetünk sorban vele. Ez a funkció azért még nem volt tökéletes villámtesztünk alapján. A bezárt lapok is kaptak egy újrahasznosítható jellel ellátott gyűjtőhelyet, ahonnan a véletlenül bezártakat könnyedén újra megnyithatjuk.

Opera 10.5 - Állapotsor

Az állapotsort megtartották, sőt átlátszóvá vált, s ide került a panelkapcsoló gombja, a Link, a Unite és a Turbó funkciók elérése mellé.

Opera 10.5 Aero Peek

Az Opera Software fejlesztői elruházták a Windows 7 által hozott, ám még nem túlzottan kihasznált jumplist és aero peek funkciókkal, azaz a lapfülek előnézeti képének megjelenítésével a tálcán, a könnyebb navigálás érdekében.

Kényelmi funkciók

Az eddig is kifinomult elrendezésben megtalálható navigáló gombok mellett elhelyezkedő címsor is sokkal okosabb lett. A Chromehoz hasonlóan támogatja a prediktív szövegbevitelt, azaz gépelés közben megpróbálja automatikusan kiegészíteni az url-t, s ha tetszik nekünk a felajánlás, entert ütve máris odavisz minket, megmentve ujjainkat a felesleges gépelés gyötrelmeitől. Üdvözölendő fejlődés, ugyanis akik megszokták a Chrome ezen kényelmi funkcióját, azok (köztük én is – a szerk.) amikor más böngészőben így próbálnak meg navigálni, aminek az az eredménye, hogy sokszor csak egy találati listában találják magukat.

A címsor ezen kívül már az előzmények tartalmában, és a könyvjelzők között is keres, melyet szépen kategóriákba rendez nekünk a könnyebb átláthatóság kedvéért. Ha azonban ezek minket nem érdekelnének, egyszerűen összecsukhatjuk azokat, valamint az elgépelt, ám mégis eltárolt címeket rögvest törölhetjük egyetlen kattintással.

A “CRTL + F” billenytűkombinációra felugró kereső, valamint a jelszókezelő is egy külön beúszó menüsor formájában került beépítésre az Opera 10.5-be. Felugró ablakoknál, valamint a keresésnél elsötétül a háttér, és csak az adott ablak, vagy utóbbi esetében a keresett szavak emelődnek ki.

Az egyik a sokak által régen hiányolt private browsering, azaz a privát böngészés mód, mellyel nyomtalanul barangolhatunk a neten. A másik pedig az Opera rajongók szokását érinti, ugyanis gyakorta keresgéltek a gyorsítótárban webes tartalmak után. Ez valószínűleg a fejlesztők szokásává is válhatott, ugyanis a címsorba beírva az “opera:cache” címet, ezt sokkal kényelmesebben tehetik meg ezután. Akik pedig a beállításokat szeretnék gyorsan megnézni, azok az “opera:config” címmel tehetik meg azt.

Szoftver – Sebesség

Mivel még nem igazán készültek teljes tesztek, hiszen a héten jelent még csak meg a végleges változat, így a ameddig nem jelen meg egy részletes összehasonlítás, addig a Beta eredményeit tesszük közé itt, de mihelyst elérhető lesz, javítjuk elmaradásunkat.

Akkor kukkantsunk a motorháztető alá! Ahogy a bevezetőben is írtam, a jelenleg talán leggyorsabbnak tartott Google Chrome renderelési sebességét hozza a Opera böngészőjének előzetese, mely szép teljesítmény, és egyben hatalmas javulás, hiszen ezen a téren volt a legnagyobb lemaradása.

Ezt a vadonatúj Carakan névre keresztelt javascript motornak köszöntheti, mely a 9.5-ben való debütálása óta csak kisebb foltozáson átesett Futhark motort válja. A népszerű SunSpider teszten a Carakan állva hagyja elődjét, sőt az eddig vezető Safari és Chrome előtt végez, mely közel tízszeres! sebességbeli javulást jelent!

Új layout-motort is kap a 10.5, mely Presto 2.5 névre hallgat és már sok CSS3 illetve HTML 5 szabványelemet támogat. A Presto 2.5 mellé érkezik egy új vektorgrafikus könyvtár is, mely szintén nem csekély eredményt hoz, nevezetesen megjelenítésben is megelőzi az eddig vezető Chrome böngészőt.

A készülő Internet Explorer 9-hez hasonlóan az Opera 10.5 hardveres gyorsítást fog rendelni a megjelenítéshez, mellyel tovább fog nőni a sebessége, de ahogy az a fejlesztői honlapon is olvasható, “ez funkció még nem került bele az előzetesbe, de nem is volt rá nagyon szükség (hogy megmutassa igazi erején a böngésző – a szerk.)”

Az Opera a böngészők mellett számos más területen, többek között a beágyazott rendszerek és a mobilok piacára is fejleszt szoftvereket, így a javasciptet használó Dragonfly fejlesztőeszközük is jelentős gyorsuláson fog átesni.

Opera 10.5

Összességében az Opera 10.5 egy nagyon gyors böngésző, mindenképpen az első helyért harcol immáron a sebesség terén is, s elképesztő munkát végeztek az Operás fejlesztők.

Opera 10.5 letöltése

Szigorodik a Windows eredetiség vizsgálata

2010. február 27. szombat

Szigorodik a Windows eredetiség vizsgálata, mely egy opcionálisan választható frissítés (KB971033) formájában vált elérhetővé. Ezzel a Microsoft több, mint 70 különböző illegális aktiválási módot tilt le, se ez még nem minden!

A Windows Activation Technologies frissítése “Update for Windows 7 (KB971033)” néven válik elérhetővé a Windows Update ablakában, s semmi jelét nem mutatja annak, hogy a kalóz példányok kiszűrésére tervezték, míg rá nem kattint az ember és fel nem tűnik jobb oldalon a leírása.

Windows 7 eredetiség vizsgálatának frissítése

A bal oldalon látható szerint “Ez a Windows Aktiválási Technológiai frissítésé felderíti az aktivációs hackeket és a megváltoztatott Windows rendszerfájlokat. Ezek a hackek megpróbálják megkerülni a Windows hitelesítését és olykor hamis Windows példányokba kerülnek bele.”.

Tehát nem csak a kulcsunkat ellenőrzi le ezután a Windows, hanem azt is, nem történte-e valamilyen más illegális beavatkozás a Windows rendszerfájljaiba, mellyel például meg lehet kerülni a telepítés utáni kötelező aktiválást. Amennyiben történt, automatikusan megpróbálja kijavítani a szóban forgó fájlokat, ha ez nem sikerül, értesíti a felhasználót, és az erre az esetre kijelölt honlapra irányítja.

Ha ezek után pedig kiderül, hogy illegális a telepített Windows példány, akkor a szokásos eljárás keretében megkéri a felhasználót, hogy szerezzen be egy legális termékkulcsot és aktiválja az operációs rendszerét, más különben egy bizonyos idő után automatikusan újra fog indulni, később pedig le fog állni a Windows 2 óránként mindennemű figyelmeztetés, vagy az aktuális munkafolyamat mentése nélkül.

Arról viszont már nincs szó a leírásban, hogy mindez nem egyszeri alkalomra szól, hanem 90 naponta letölti a legfrissebb ismertté vált töréseket, és újra elvégzi a vizsgálatot.

A frissítés érdekessége, hogy nem kötelező a letöltése, sőt később el is távolítható, így aki illegális másolatot használ valószínűleg nem is fogja letölteni (már ha olvasott róla), bár nem lennék meglepődve, ha a későbbiekben bizonyos Microsoft programok letöltéséhez előfeltétel lenne a WAT megléte, mint ahogyan a Microsoft Security Essentials vagy a Windows Media player esetében, melyek letöltésénél újra ellenőrzi az MS az eredetiséget. Természetesen akik eredeti és legális Windowst használnak, azoknak nem kell aggódniuk és valószínűleg semmit sem fognak tapasztalni az egészből.

forrás: Windows7News.com

Nem a Windows 7 rongálja az akkumulátorokat

2010. február 15. hétfő

Nem a Windows 7 rongálja az akkumulátorokat, derült ki a minap a Microsoft közleményéből. Noha a redmondi cég elismerte a problémát, a vizsgálataik kiderítették, hogy ezen problémákat nem a Windows 7 okozza.

Mi magunk is beszámoltunk róla, hogy esetleg akkumulátor gyilkos lehet a Windows 7, ugyanis egyre több ember találkozott a “Consider replacing your battery. There is a problem with your battery, so your computer might shut down suddenly.” – azaz – “Fontolja meg az akkumulátora cseréjét, ugyanis probléma lépett fel vele, ezért a számítógépe hirtelen leállhat!” rendszerüzenettel, s a Google is rengeteg találatot hoz már a fenti jeligére. Ennek megfelelően a Microsoft el is kezdte kivizsgálni a hibát, és nem rég pontot tettek az ügy végére.

Windows 7 logó

Maga Steven Sinofsky, a Microsoft Windows és Windows Live Divízió elnöke közölte a Engineering Windows 7 blogban a probléma részleteit:

“A Windows 7 teljesen jogosan figyelmezteti a felhasználókat az elhasználódott akkumulátorokról, és nem arról van szó, hogy tévesen küldené az üzenetet, illetve arról sem, hogy maga a Windows 7 okozná ezt az állapotot.”

“Mindegyik kivizsgált esetben bebizonyosodott, hogy szóban forgó akkumulátorok valóban cserére szorulnak.”

Sinofsky kifejti továbbá, hogy a Windows 7 egy új, az akkumulátor állapotát felmérő mechanizmussal lett felvértezve, így ez újdonságként érhette a felhasználókat, melynek következtében szerinte hibásan hibáztatták az operációs rendszert. A beépített program egyébként akkor figyelmezteti a felhasználókat, ha az telepük teljesítménye már az eredetinek a 40%-a alá süllyedt.

forrás: Engineering Windows 7

Windows 7 magyar téma

2010. február 13. szombat

Elkészült a Windows 7 magyar téma, melyet a letöltve mindenki feltelepítheti a külön nekünk készült Magyarország témát, mely 6 darab nagyfelbontású háttérképet tartalmaz hazánkról, melyek között található az esti díszkivilágított Budapestről, a Lánchídról és a híres kilenclyukú hídról készült kép is többet között.

Személy szerint talán picivel másabb összeállítást képzeltem volna el, de hát ízlések és pofonok. Azt viszont meg kell hagyni, hogy egyik másik két gyönyörű lett.

Töltsd le a Windows 7 Magyarország témát: Direkt linkTéma

Windows 7 Magyarország téma - kép 1
Windows 7 Magyarország téma - kép 6

Ne habozzatok megosztani véleményeteket itt alább!

A Microsoft elismerte az IE sebezhetőségét

2010. február 5. péntek

A Microsoft elismerte, hogy sebezhetőek azok az Internet Explorer változatok, amelyek nem futnak védett módban, ez már a második nagyobb biztonsági rés 1 hónap alatt. Ráadásul aki kihasználja ezt a rést, az bizalmas információkhoz juthat hozzá!

Internet Explorer ikonMaga a probléma egyébként már két éve ismert, akkoriban készült is egy javító csomag, és úgy látszott, hogy minden rendben, de a múlt hónapban Jorge Luis Alvarez Medina, a Core Security Technologies biztonsági tanácsadója felhívta a figyelmet arra, hogy az Internet Explorerben továbbra is ott tátong a biztonsági rés, tehát nem sikerült befoltozni azt az említett patchel. Medina úgy nyilatkozott, hogy a február 3-án megrendezésre kerülő Black Hat konferencián fogja ismertetni a módszert, amire sor is került kedden. Az előadás címe elég szatirikus volt: “Az Internet Explorer publikus fájl szervert csinál a személyi számítógépedből”.

Maga a módszer abból áll, hogy egy csali e-mail megnyitása vagy egy fertőzött weboldal megnyitása után, és ha ismeri a támadó a HTML oldal ideiglenes tárolási helyét az áldozat számítógépén, akkor ráveheti az Internet Explorert arra, hogy az töltse be újra az oldalt a merevlemezről. Így az IE már úgy tudja, hogy egy helyi weblapot böngészünk, így engedélyezi kódok futtatását, sőt maga a támadó ugyanolyan jogosultságokat szerez, mint maga a bejelentkezett felhasználó. Ezt pedig bizalmas adatok lopására is fel lehet használni. Erre Medina szerint “három vagy négy módszer is létezik, hogy véghez vigyünk egy ilyen támadást”.

Ez a biztonsági sebezhetőség is főként a Windows XP és IE 6 felhasználókat érinti. “Az Internet Explorer 7-et vagy Internet Explorer 8-at alapbeállításokkal Windows Vistán vagy Windows 7-en futtató felhasználók nincsenek kitéve veszélynek, mivel a Védett Mód megóvja őket ettől a problémától” – árulta le Jerry Bryant a Microsofttól blogbejegyzésében. Természetesen ha valaki valamilyen oknál fogva kikapcsolja a Védett módban való böngészést, akkor ugyanúgy támadhatóvá válik, de alapbeállítáként ez be van kapcsolva. Windows XP felhasználók számára a Microsoft kiadott egy programot, mellyel védhetik a számítógépeiket: letöltés.

Medina nem volt biztos benne, hogy valaki kihasználta volna-e már ezt a hibát, a Microsoft pedig már dolgozik az javításon. Egyelőre azonban nem tudni, hogy mikor fogják kiadni azt, hiszen az előző biztonsági rést egész hamar, soron kívül került kijavításra, azonban a szokáson “keddi patch nap” is közel van, talán túl közel is, így akár az utána való hétre is csúszhat a hibajavítás megérkezése.

forrás: scmagazineus.com, stuff.co.nz

Windows 7 megelőzte a Vistát idehaza

2010. február 3. szerda

A Windows 7 megelőzte a Vistát idehaza, heteken belül pedig át fogja lépni a bűvös 10%-os felhasználói határt. Jobban nem is alakulhatott volna a Windows 7 első 100 napja! S bár a Windows XP még mindig tetemes előnnyel vezet, azért a már igen erősen korosodó operációs rendszer részesedése is apad hétről-hétre.

Windows XP logó Windows Vista logó Windows 7 logó

Hazai tekintetben már decemberben megelőzte a Mac OS X rendszert az október 22-én kiadott Windows 7, most januárban pedig a Windows Vistán volt a sor, hogy egy hellyel hátrébb taszítsa az új operációs rendszer. Jelenleg egészen pontosan a magyar felhasználók 8,71%-a használja a Win7-et és 8,08%-a a Vistát a Gemius SA adatai szerint. Noha még épp hogy csak átvette a 2. helyet a 7-es, de erre mindössze kicsivel több, mint 3 hónapra volt szüksége, míg a Vistának ugyanekkora térhódításhoz 2 évre! Az előd népszerűsége csúcsát épp a 7-es kiadása előtt, október közepén érte el, akkor 9,38% jutott a sokat kritizált rendszernek virtuális tortából. S kétség sem férhet hozzá, hogy heteken belül túllépi a bűvös 10 százalékos határt a Windows 7, s kíváncsian várjuk, mennyit sikerül lefaragnia a Windows XP előnyéből, mely felhasználó tábora október óta 85,39%-ról 81,49%-ra csökkent. Kettejük csatájába minden bizonnyal a jelenleg is készülő Windows 8 is bele fog szólni.

Windows 7 vs. Windows Vista (2010.01)

Windows 7 vs. Windows Vista (2010. január)

A magyar felhasználók már a Windows 7 bétatesztelésében is kiemelkedő szerepet játszottak, így nem meglepő, hogy az összesített világranglistán valamivel kisebb, számszerűsítve 7,57% a Windows 7 piaci részesedése, mely rohamosan nő. A Win 7 megállás néékül farag hétről-hétre a Vista 17,47%-os, valamint a Windows Xp 66,15%-os részesedéséből – derült ki a NetMarketShare adataiból. A világ többi részén is folyamatosan tör előre a Windows 7, akárcsak Magyaroroszágon, s ez nem is meglepő, hiszen nagyszerű operációs rendszer.

Így nem is csoda, hogy a 60 milliót eladott példány után rekord negyedévet zárt a Microsoft mind a bevételeket, mind a profitot tekintve.

A Win 7 minden bizonnyal be fogja fogni a Vistát világszinten is, ám a Windows XP már jóval nagyobb falat lesz, ezért is gondolom, hogy még a Windows 8 is meg fog érkezni, mire a Windows 7 megközelíti a Windows XP-t, s talán együttes erővel le is győzik azt.

forrás: netmarketshare.com, rankings.hu

Windows 7 a leggyorsabban teret hódító OS

2010. február 1. hétfő

Főként  a Windows 7-nek köszöntehően a Microsoft rekord negyedévet zárt, összesen 19 milliárd dolláros bevétel mellett 6,66 milliárd dolláros profitot ért el a negyedik üzelti negyedévben, mely december 31-vel zárult le.

“A Windows 7 iránti kivételes kereslet kiváló mértékű növekedést eredményezett a vállalatnál. … (Ezenfelül) az elkötelezettségünk kiadásaink visszaszorítása mellett lehetővé tette, hogy még nagyobb mértékben nőjön a haszon.” – árulta el Peter Klein a Microsofttól, majd hozzátette, hogy a Windows 7 október 22-ei megjelenése nagy mértékben hozzájárult a kedvező eredményhez. ”Szinte megrémített minket a felhasználók és az üzleti szféra kiemelkedő várakozása a Windows 7 iránt.”

Microsoft és Windows logó

forrás: ipon.hu

Az október 22. óta eladott 60 millió! példánnyal a Windows 7 lett a valaha volt leggyorsabban teret hódító operációs rendszer a történelem során. Az IDC szerint mintegy 15-17 százalékkal nőtt a PC piac, mely egy elég nagy részben a Windows 7-nek is köszönhető, hiszen számos PC-t a Win7-el fémjelezve adtak el.

Mindez nagyon nagy eredmény, főleg ha számításba vesszük a kötvetkező két tényt:

  • A gazdasági recesszió hat az IT szektorra is, valamint nem épp kedvezően befolyásolja a PC eladásokat, amelyek még ennek ellenére it nőttek.
  • De talán az mutatja legjobban a sikert, hogy a Microsoft többi részlege alig ért el növekedést, vagy épp csökkent is a bevétele. A fejlesztői eszközökért felelős divízió 2%-al növelte a bevételeit, míg a szervervonalat ellátó, az Office és más üzelti megoldásokért felelős részlegek bevételei némileg csökkentek. Az Xbox eladások is 13%-al apadtak az egy évvel ezelőttihez képest, bár a konzolt fejlesztő egység nyeresége közel a kétszeresére növekedett.

A következő negyedévre azonban a redmondiak is csak óvatos becsléseket mertek tenni, nem túl sok konkrétumot elárulva. Végül íme a hivatalos összefoglaló táblázat, azok számára akik tovább böngészénének a számok között.

Microsoft üzeleti kimutatása 2009/4

forrás: windows7news.com

forrás: windows7news.com