‘Windows Vista’ címkével ellátott bejegyzések

A Microsoft elismerte az IE sebezhetőségét

2010. február 5. péntek

A Microsoft elismerte, hogy sebezhetőek azok az Internet Explorer változatok, amelyek nem futnak védett módban, ez már a második nagyobb biztonsági rés 1 hónap alatt. Ráadásul aki kihasználja ezt a rést, az bizalmas információkhoz juthat hozzá!

Internet Explorer ikonMaga a probléma egyébként már két éve ismert, akkoriban készült is egy javító csomag, és úgy látszott, hogy minden rendben, de a múlt hónapban Jorge Luis Alvarez Medina, a Core Security Technologies biztonsági tanácsadója felhívta a figyelmet arra, hogy az Internet Explorerben továbbra is ott tátong a biztonsági rés, tehát nem sikerült befoltozni azt az említett patchel. Medina úgy nyilatkozott, hogy a február 3-án megrendezésre kerülő Black Hat konferencián fogja ismertetni a módszert, amire sor is került kedden. Az előadás címe elég szatirikus volt: “Az Internet Explorer publikus fájl szervert csinál a személyi számítógépedből”.

Maga a módszer abból áll, hogy egy csali e-mail megnyitása vagy egy fertőzött weboldal megnyitása után, és ha ismeri a támadó a HTML oldal ideiglenes tárolási helyét az áldozat számítógépén, akkor ráveheti az Internet Explorert arra, hogy az töltse be újra az oldalt a merevlemezről. Így az IE már úgy tudja, hogy egy helyi weblapot böngészünk, így engedélyezi kódok futtatását, sőt maga a támadó ugyanolyan jogosultságokat szerez, mint maga a bejelentkezett felhasználó. Ezt pedig bizalmas adatok lopására is fel lehet használni. Erre Medina szerint “három vagy négy módszer is létezik, hogy véghez vigyünk egy ilyen támadást”.

Ez a biztonsági sebezhetőség is főként a Windows XP és IE 6 felhasználókat érinti. “Az Internet Explorer 7-et vagy Internet Explorer 8-at alapbeállításokkal Windows Vistán vagy Windows 7-en futtató felhasználók nincsenek kitéve veszélynek, mivel a Védett Mód megóvja őket ettől a problémától” – árulta le Jerry Bryant a Microsofttól blogbejegyzésében. Természetesen ha valaki valamilyen oknál fogva kikapcsolja a Védett módban való böngészést, akkor ugyanúgy támadhatóvá válik, de alapbeállítáként ez be van kapcsolva. Windows XP felhasználók számára a Microsoft kiadott egy programot, mellyel védhetik a számítógépeiket: letöltés.

Medina nem volt biztos benne, hogy valaki kihasználta volna-e már ezt a hibát, a Microsoft pedig már dolgozik az javításon. Egyelőre azonban nem tudni, hogy mikor fogják kiadni azt, hiszen az előző biztonsági rést egész hamar, soron kívül került kijavításra, azonban a szokáson “keddi patch nap” is közel van, talán túl közel is, így akár az utána való hétre is csúszhat a hibajavítás megérkezése.

forrás: scmagazineus.com, stuff.co.nz

Windows 7 megelőzte a Vistát idehaza

2010. február 3. szerda

A Windows 7 megelőzte a Vistát idehaza, heteken belül pedig át fogja lépni a bűvös 10%-os felhasználói határt. Jobban nem is alakulhatott volna a Windows 7 első 100 napja! S bár a Windows XP még mindig tetemes előnnyel vezet, azért a már igen erősen korosodó operációs rendszer részesedése is apad hétről-hétre.

Windows XP logó Windows Vista logó Windows 7 logó

Hazai tekintetben már decemberben megelőzte a Mac OS X rendszert az október 22-én kiadott Windows 7, most januárban pedig a Windows Vistán volt a sor, hogy egy hellyel hátrébb taszítsa az új operációs rendszer. Jelenleg egészen pontosan a magyar felhasználók 8,71%-a használja a Win7-et és 8,08%-a a Vistát a Gemius SA adatai szerint. Noha még épp hogy csak átvette a 2. helyet a 7-es, de erre mindössze kicsivel több, mint 3 hónapra volt szüksége, míg a Vistának ugyanekkora térhódításhoz 2 évre! Az előd népszerűsége csúcsát épp a 7-es kiadása előtt, október közepén érte el, akkor 9,38% jutott a sokat kritizált rendszernek virtuális tortából. S kétség sem férhet hozzá, hogy heteken belül túllépi a bűvös 10 százalékos határt a Windows 7, s kíváncsian várjuk, mennyit sikerül lefaragnia a Windows XP előnyéből, mely felhasználó tábora október óta 85,39%-ról 81,49%-ra csökkent. Kettejük csatájába minden bizonnyal a jelenleg is készülő Windows 8 is bele fog szólni.

Windows 7 vs. Windows Vista (2010.01)

Windows 7 vs. Windows Vista (2010. január)

A magyar felhasználók már a Windows 7 bétatesztelésében is kiemelkedő szerepet játszottak, így nem meglepő, hogy az összesített világranglistán valamivel kisebb, számszerűsítve 7,57% a Windows 7 piaci részesedése, mely rohamosan nő. A Win 7 megállás néékül farag hétről-hétre a Vista 17,47%-os, valamint a Windows Xp 66,15%-os részesedéséből – derült ki a NetMarketShare adataiból. A világ többi részén is folyamatosan tör előre a Windows 7, akárcsak Magyaroroszágon, s ez nem is meglepő, hiszen nagyszerű operációs rendszer.

Így nem is csoda, hogy a 60 milliót eladott példány után rekord negyedévet zárt a Microsoft mind a bevételeket, mind a profitot tekintve.

A Win 7 minden bizonnyal be fogja fogni a Vistát világszinten is, ám a Windows XP már jóval nagyobb falat lesz, ezért is gondolom, hogy még a Windows 8 is meg fog érkezni, mire a Windows 7 megközelíti a Windows XP-t, s talán együttes erővel le is győzik azt.

forrás: netmarketshare.com, rankings.hu

Átlátszó Notepad, avagy Jegyzettömb

2009. december 19. szombat

A Windows egyik legrégebbi szövegszerkesztő alkalmazása a Jegyzettömb, angolul a Notepad. Ám egyszerűsége miatt kiállta az idők próbáját, s sokan még most is használják jegyzetelésre, programozásra, illetve jó szolgálatot tesz, ha csak gyorsan le szeretnénk írni valamit.

Éppen népszerűsége miatt időről-időre megjelennek különböző extra funkciókkal bővített verziói. Ilyen a sokak által (általam is – a szekr.) használt Notepad++, melyet szintén az eredeti Jegyzettömb inspirált, és mely nagyon nagy segítségére van a programozóknak átlátható és letisztult felülete miatt. Róla azonban egy másik cikkben lesz majd szó.

Most a lelkes amatőrök Windows Vista és Windows 7 verzióit vesszük szemügyre a jó öreg Jegyzettömbből. Nem kell sokat tömprengeni rajta, hogy a legnagyobb újítás az átlátszó felület lesz. Egyelőre 3 különböző kiadásról tudunk, mindhárom megtalálható a Deviantart.com lelkes táborának munkái között. Íme néhány soros szösszenet róluk:

Notebook in Glass Style by mkuw

Első versenyzőnk az mkuw által készített Notebook, azaz Jegyzetkönyv névre keresztelt programja. Mint látható, az alap funkciókban ki is merül a tudása. A kijelölések láthatóságán lenne még mit dolgozni. Gyors jegyzetelésre alkalmas, hiszen alapból kis méretben nyílik meg. Egyelőre angol és olasz nyelven elérhető.

A program letöltéséhez kattints ide: Letöltés

Notebook in Glass Style by mkuw

Második versenyző a theking9794 programja. Ez már egy jóval fejlettebb megoldást takar. Itt már ki és bekapcsolható az átlászó felület, támogatja szimbólumok, dátum és idő beszúrását, mely nagyban megkönnyítheti életünket. Valamint egy további kellemes meglepetés volt, hogy a betűméretet a menüben elhelyezett Fꜜ Fꜛ gombokkal csökkenthetjük illetve növelhetjük, ami egy okos megoldás.

A program letöltéséhez kattints ide: Letöltés

GlassNotes by EXIA-00

Harmadik és egyben utolsó részvevője eme kis bemutatónkon az Exia-00 GlassNotes nevű fejlesztése. Ő sem csak a glossy felületet implementálta, hanem száműzte a klasszikus menüsort, és egy gombalapúra cserélte azt, ami igen tetszetős. Viszont szokatlan, hogy kilépéskor nem kérdezi meg, hogy akarjuk-e menteni a jegyzetünket, így erre figyelni kell.

A program letöltéséhez kattints ide: Letöltés

Mindegyik fent említett alkalmazáshoz Windows Vista vagy Windows 7 kell, hogy működjön az átlátszó felület, illetve .Net Framework 3.5 is szükségeltetik hozzá, melyet innen le lehet tölteni.

Nagyon kellemes hatást keltenek, s talán a második theking9794 alkotása a legkiforrottabb, a legjobban átgondolt, de Exia-00 új menüsora is ötletes. Mindhárom program portable, csak le kell tölteni és működnek is, akár pendriveról is működnek. Jó szórakozást hozzájuk!

Új OS új PC

2009. október 17. szombat

Kicsit megváltoztak a dolgok a Windows Vista óta. Az Acer, a HP, a Compaq (HP tulajdon) és még egy pár másik gyártó nem feltétlen szeretné, ha a felhasználóik frissítenének Windows 7-re. Ám nem más áll a háttérben, mint a válság és a profit.

Hogy miért? Régebben, ha kijött egy új operációs rendszer, akkor szimplán csak azzal felszerelve kezdték eladni PC-iket a gyártók, és minden ment a maga útján. Ez alól persze egy kis kivételt képzett a Vistáról XP-re való visszaállás a gyengébb konfigurációk esetében, de ez itt nem lényeges. Most minden kicsit másképp történik. A visszaeső PC eladások, és a Windows 7 jó minősége arra ösztönzi a gyártókat, hogy új konfigurációkkal álljanak elő.

Elsőként a HP jelentett be közel egy tucat új PC-t a Windows 7 sorozatában. Érdekesség, hogy van köztük érintőképernyős, még hozzá nem is egy. Az egyik egy tablet PC $799-tól, a másik kettő pedig all-in-one PC-k, melyek 20 és 23 colos kivitelben érhetőek el $799 és $1049 kezdőárrakkal.

Az Acer visszafogottabban kezd, egy 15″-os modellel, mely ára $800, illetve egy 11,6″ netbook és egy UMPC (Ultra Mobil Personal Computer) keverékével, ami $600-t kóstál.

Ha a HP és az Acer stratégiája beválik, nevezetesen, hogy a Windows 7 multi-touch képességeit kihasználva igyekeznek népszerűsíteni az érintőképernyővel felvértezett eszközöket, akkor nem is kis esélyt látok arra, hogy végre elterjedjenek az ilyen eszközök. Ezt nézetet erősíti az is, hogy több előrejezés szerint is jövőre nagyobb iramban fognak teret hódítani a touch screen-es notebookok, mint az eddigi években.

A netbookok megjelenésével megtanulták a gyártók, hogy a több nem mindig jobb. Ezeknél a gépeknél ugyebár a minél kisebb méret, súly, fogyasztás és természetesen az elérhető legkisebb ár a fő szempont. Így sikerült kiaknázniuk a $300-$400-os sávot is, mely sok embernek okozott örömöt. De sajnos néha ezek a gépek annyira le vannak butítva, hogy nem elégítik ki a vásárlók igényeit maradéktalanul. Ezért tűntek fel az utóbbi időben a 11-12 colos kijelzővel szerelt, netbookok mobilitását biztosító, ám azoknál nagyobb teljesítményt nyújtó subnotebook, melyek már modern, alacsony fogyasztású processzorokkal, HD filmeket gond nélkül lejátszó grafikus vezérlőkkel vannak felszerelve. Éppen itt jön képbe a Windows 7 Starter változata, amely végre átveheti az ezeken a gépeken futó régi Windows XP helyét, több funkciót és sokkal jobb felhasználói élményt nyújtva, az árak különösebb emelkedése nélkül.

Mindenesetre örvendetes, hogy a vásárlók változatos konfigurációk közül válogathatnak.