‘World Cyber Games’ címkével ellátott bejegyzések

Windows 7 Magyar Premier

2009. október 3. szombat

Hazánkban bő egy héttel később rajtol a Windows 7. Eme jeles eseményre október 31-én, szombaton kerül sor az év legrangosabb játékkiállításán, a Budapest Game Show 2009-en. A rendezvényt a legnagyobb befogadóképességű helyen, a Papp László Sportarénában tartják, melyen sor fog kerülni még a Samsung World Cyber Games hazai döntőjére is, ahol a hazai legtehetségesebb játékosok mérkőznek majd meg, eldöntve, hogy ki utazhat a kínai világbajnokságra. Illetve a nap végén a World Cyber Girls szépségverseny fogja borzolni a kedélyeket.

A Microsoft egész napos családi programmal kedveskedik a kilátogatóknak, többek között köszöntőt mond Drajkó László a Microsoft hazai ügyvezető igazgatója, majd a szoftvercég szakemberei által tartott prezentációk során mindenki teljesebb képet kaphat a Windows 7 operációs rendszerről és annak főbb ismérveiről – adta hírül a PC World.

A színpaddal szemben  kiállításra kerül több tucat, erre az alkalomra készített „modder PC”, azaz a Windows 7 tematikájának szentelt, egyedi építésű különleges számítógép. A látogatók szavazhatnak az általuk legjobban kedvelt modellre. Az aréna közepén egy „Windows 7 kalandpark” várja a fizikai megpróbáltatásoktól sem idegenkedő látogatókat.

Érdemes a BGS többi részén is szétnézni, hiszen rengeteg érdekességgel ismerkedhetnek meg a vendégek, kipróbálhatják a legújabb Xbox 360 konzolon és PC-n elérhető játékokat, részt vehetnek a számtalan érdekes versenyen, valamint megtekinthetik a BGS színpadon tartott prezentációkat, ahol szakújságírók mutatják be a kínálat legfontosabb újdonságait. A tavalyi rendezvényen a szervezők, több mint 6000 játékrajongót láttak vendégül. Sőt, aki ki akarja tombolni magát, az a zenei színpadon kipróbálhatja a legnépszerűbb zenés játékokat, mint a Guitar Hero a Rockband, a Lips vagy az új DJ Hero. Tovább a vásárolni vágyóknak ajándékokkal és jelentős kedvezményekkel szolgálnak. Sőt a nap végén a vásárlók között kisorsolnak egy Toyota Yarist is!